Klezmer, flódni és utcafesztivál: újra jönnek a Zsidó Kulturális Napok Debrecenben
Negyedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Kulturális Napokat és Utcafesztivált Debrecenben május 26. és 31. között. A csaknem egyhetes programsorozat koncertjei, színházi előadásai, tárlatvezetései és gasztronómiai eseményei minden korosztály számára kínálnak élményeket.
A programokat kedden, a Pásti utcai zsinagógában tartott sajtótájékoztatón ismertették a szervezők. Bíró-Polgár Mariann, a társszervező Főnix Rendezvényszervező Kft. programigazgatója hangsúlyozta: a Debreceni Zsidó Hitközséggel közösen életre hívott rendezvény célja a zsidó kultúra és hagyományok bemutatása, valamint a különböző közösségek közötti párbeszéd erősítése.
A rendezvénysorozatban zsinagógai tárlatvezetések, koncertek és gasztronómiai programok egyaránt helyet kapnak. Május 30-án az Anima Sound System ad koncertet, míg május 31-én egész napos utcafesztivál várja az érdeklődőket.
Az utcafesztivál fellépői között lesz a Debrecen Dixieland Jazz Band, valamint a fiatal zenészekből álló Lauder Javne Iskola klezmer zenekara is. A közönség láthatja a Flódni improvizációs gasztroszínház előadását Novák Péter, Schell Judit, Járai Máté, Bohus Hanna és Stahl Judit közreműködésével.
A délutáni programban a Csokonai Nemzeti Színház művészei adnak elő részleteket a Hegedűs a háztetőn című musicalből, majd az olaszországi Progetto Davka klezmer zenekar koncertje következik. Az estét Törőcsik Franciska Úton című akusztikus műsora zárja.
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke a kulturális események mellett kiemelte a „A múltból a jelenbe” című konferenciát is, amelyet immár 27. alkalommal rendeznek meg. A négynapos tanácskozásra határon innen és túlról is több száz résztvevőt várnak különböző zsidó közösségekből.
A konferencia központi témája ezúttal az lesz, miként lehet hosszú távon fenntartani és megerősíteni a közösségeket, illetve hogyan lehet megszólítani és bevonni a fiatal generációkat a zsidó közösségi életbe.
A fesztivál egyik különlegessége a kóser konyha bemutatója lesz: a látogatók a sólet hagyományos, gluténmentes és vegán változatát is megkóstolhatják.
A zenei programok között szerepel a Nagyváradi Klezmer Zenekar május 26-i koncertje, valamint Tordai Zoltán és zenekarának május 28-i fellépése is a Pásti utcai zsinagógában.
A rendezvény minden programja ingyenesen látogatható.
Kapcsolódó cikkek
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira