„Jóska, megnyerted a vezércikket”

Darvas István főrabbinak, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) elnökének bevezető szavaival kezdődött A magyar zsidók és az 1956-os forradalom című, kétnapos nemzetközi konferencia zárónapja ma a Rumbach-zsinagógában. A tanácskozást az OR-ZSE szervezte a JDC Magyarország és a T12 Tanház támogatásával. (Holnaptól több részletben számolunk be a konferencián elhangzott egyes előadásokról.)

Megjelent: 2026. október 14. 19:50 / Frissítve 2026. október 14. 19:50

Darvas főrabbi a rá oly jellemző ironikus szellemességgel vezette be mondandóját, amelynek lényege az volt, hogy pár hónappal az ’56-os forradalom leverése után miért nem egy tekintélyes, rangos főrabbi, s miért éppen egy mindössze 35 éves fiatalember írta a hónapokig szünetelő Új Élet első vezércikkét. Mint a rabbi kifejtette: az elmúlt századokban maradandóbbnál maradandóbb teljesítmények születtek a ki nem mondott féltékenységekből, hiszen előfordult, hogy egy-egy kérdésben mindenki elkezdett okosabb lenni a többieknél, amiből néha konfliktusok születtek ugyan, de ezek alapvetően inkább előre vitték a zsidóság ügyét, semmint hátráltatták volna.

– De ez a fajta féltékenység a rabbi kollégák között gyaníthatóan nem volt jelen, amikor 1957 márciusában kiderült, hogy az Új Élet hamarosan ismét megjelenhet nyomtatásban, és hogy kellene írni egy vezércikket az első számba – folytatta Darvas főrabbi. – Nem vesztek össze azon, hogy vajon ki írhatja meg ennek a bizonyos első számnak a vezércikkét, így végül, biztosan csak véletlenül, egy aránynak fiatal, 35 esztendős rabbira esett a választás. Valamilyen furcsa oknál fogva senki nem akarta vállalni a feladatot az akkori „nagyágyúk” közül, és alighanem a szerénység intette őket erre. És megveregették a vállát annak a fiatal rabbinak, és azt mondták neki: „Jóska, megnyerted a vezércikket”.

Ez a bizonyos rabbi Schweitzer József volt, akinek tegnap volt a születése 104. évfordulója – de ő 1957-ben még nem „a professzor úr” volt, hanem egy fiatalember, akit meg lehetett bízni vele: fogalmazzon úgy, ahogyan az minden érintett félnek megfelel…

– El tudom képzelni, hogy a fiatal Schweitzer pár tapasztaltabb kollégával kénytelen volt egyeztetni, aztán a kollégák még tapasztaltabb emberekkel egyeztettek, hogy tulajdonképpen hogyan is szóljon az Új Élet vezércikke ’57 áprilisában – folytatta a főrabbi. – És nagyon megnyugtató, hogy a vezércikk megírásának győztese rögtön leszögezi, hogy igazat fog mondani. Ami minden egyes ilyen történelmi korszakban megjelent írásnál nagyon-nagyon meggyőző kijelentés. Sőt nem egyszerűen csak igazat fog mondani, hanem azt írja: nyíltan és őszintén akarunk szólni a magyar zsidósághoz. Itt az embernek a szíve megtelhet melegséggel, hogy itt olyan sorok jönnek, amiket biztosan az elsöprő lendület vezet, és amikben magának a szívnek a hangja verbalizálódik: azaz bizonyos, hogy nem hallgatunk semmiről és nem mellőzzük hittestvéreink tájékoztatását.

Darvas István előadásában az volt a nagyszerű, hogy egyszerre csendült ki belőle a Schweitzer professzor iránt érzett szeretet és nagyrabecsülés, valamint annak érzékeltetése, hogy a magyar zsidó közösségek vezetői mennyire vékony jégen jártak a mindenkori politikai hatalom közelében. Hiszen az akkor 35 éves Schweitzer rabbi írásában nem is pusztán az az érdekes, amit leír, hanem az, hogy mit írhat le, hogy mire kap engedélyt. Arról nem írhat teljesen nyíltan, hogy a magyar zsidók egy része esetleges pogromok elől menekült Izraelbe 1956-ban – de arról írhat, hogy a zsidók a történelmükben mindig Izrael iránt vágyakoztak, meg lehet hát érteni őket, hogy a Szentföld iránti vágytól vezérelve mentek Izraelbe 1956 végén is. Mindig voltak zsidók, akik a Szentföldre vágytak, és csak fokozódott világszerte az ilyenek száma, mióta az ősi földön Izrael állama megalakult. Tehát a Magyarországról történő alijázás tulajdonképpen csak egy, amúgy az egész zsidó világban meglévő érzés vagy jelenségnek itteni lecsapódása.

A vezércikk írója írhatott arról is, hogy a Rákosi-rendszer ezer és ezer magyar zsidó kisiparost és kiskereskedőt tettek kenyértelenné – ni. Rákosit nyíltan lehetett ott szidni egy ’57-es vezércikkben, és olyan lelkesítő dolgokat is lehetett írni, hogy kevesebben vagyunk ugyan, de itt vagyunk, imádkozunk és dolgozunk, a rabbiszemináriumban a megmaradt diákok újult erővel készülnek az életre és a tudomány ápolására.

– Aki kíváncsi rá, hogy ’57-ben mi lehetett a zsidók közösségen belül az uralkodó életérzés, annak érdemes elolvasni a cikket – zárta beszédét Darvas István –, és közben utólag is lehet irigykedni Schweitzer Józsefre, hogy 35 évesen megnyerte azt a megtisztelő feladatot, hogy vezércikket írhatott az Új Életbe.