A magyar zsidóság ’56-ban:  „Kik mentek el, kik maradtak és miért?”

„Két igazság volt egyszerre érvényes”

Dr. Balázs Gábor professzor, az OR-ZSE rektora a zsidó hagyomány és a forradalom viszonyából indult ki: mint mondta, a hagyományos szövegekben a forradalom szinte nem téma, az erőszakmentes ellenállásra viszont van példa a fáraó parancsát megtagadó bábáktól kezdve. Ennek oka, hogy a zsidó gondolkodásban a politikai hatalom nem szakrális, csak Isten az, így az emberi hatalommal való szembeszegülés mindig kontextusfüggő. 

A professzor rámutatott: 1956-ban zsidók egyaránt voltak a forradalmárok, a diktatúra fenntartói és üldözöttjei, valamint a távozók és az itthon maradók között. Ezért egyetlen közösségi történet helyett különböző életutakat és személyes döntéseket kell vizsgálni.

Példaként Dávid király trónra lépését és Rabban Gamliel leváltását hozta – ezeket a történeteket a hagyomány pozitívan őrzi. A zsidó hagyomány tehát tiszteli a rendet, de nem isteníti a hatalmat, hiszen tudja, hogy azt minden rezsim elveszítheti.

Ugyanakkor 1956 kapcsán szerinte tévút a hagyományban keresni a magyarázatot: a magyar zsidóság 95 százalékát nem érdekelte akkor, mit mond a hagyomány. A tanácstalanság oka, hogy két igazság volt egyszerre érvényes: voltak zsidók a pártban, az ÁVH-ban, akik a rendszer fenntartásában voltak érdekeltek, és voltak, akiket ugyanez a rendszer – sokszor éppen zsidó káderek – üldözött.

Felvetette az OR-ZSE intézménytörténetének „fehér foltjait” is: tudjuk, mi történt az épületben 1944-ben, de ’56-ról alig van ismeretünk. Holott izgalmas lenne feltárni, hogy a Corvin-köztől nem messze lévő Rabbiképző ablakaiból mit láttak az ott lévők, mi történt a pincében, kik tartózkodtak az épületben, és meddig szünetelt az oktatás? Ezek kutatását különösen időszerűvé teszi, hogy a forradalom hetvenedik évfordulóját az intézmény fennállásának százötvenedik évfordulója követi. A konferencia feladata, hogy teret adjon az összetett, egymásnak akár ellentmondó tapasztalatok megismerésének, és új kérdésekkel gazdagítsa a közösség múltjáról való gondolkodást.

Végezetül a rektor köszönetet mondott a szervezésért Pataricza Dórának, a támogatásért a JDC-nek, a Mazsihisznek, a T12-nek és a Rumbach csapatának.

„Nem lehet eltekinteni a holokauszt időbeli közelségétől”

Dr. Nógrádi Péter, a Mazsihisz alelnöke – mint fogalmazott – megilletődötten állt ki történészek, kutatók elé zsidó közösségi vezetőként. Hozzátette: kulcsfontosságúnak tartja ezt a tanácskozást, hiszen utoljára 20 éve volt hasonló konferencia a Scheiber iskolában, ő maga azóta nem tud olyan fórumról, amelyen a zsidóság és ’56 viszonyát taglalták volna.

Kifejtette: 1956 a magyar zsidóságnak egyszerre jelentette a szabadság reményét és az üldöztetéstől való félelem visszatérését. Az akkor megindult elvándorlás pedig tovább gyengítette a holokauszt és a diktatúra által megroppant közösséget, az eltávozottak hiánya máig érződik vidéken és az intézményekben. Számokkal érzékeltette a veszteséget: a holokausztban 600 ezer zsidó pusztult el, 56-ban pedig 200 ezer menekültből minden tizedik zsidó volt. Ők a mobilabb, nyelveket beszélő értelmiségiek voltak, távozásuk a minjenek fenntartását is ellehetetlenítette sok helyen. 

A félelmek hátterét az alelnök családi emlékkel világította meg. Nyíregyházán élő hozzátartozói antiszemita fenyegetést kaptak, ezért nem mertek otthon aludni; édesapja baltát tett az ágy alá, azzal az elhatározással, hogy egy újabb támadás esetén védekezni fog. Nógrádi szerint az ilyen történetek megértéséhez figyelembe kell venni a holokauszt időbeli közelségét és azt is, hogy az üldözések számos közreműködője ekkor még élt. Emlékeztetett: csak 11-12 év telt el a holokauszt óta. 1944-ben 20 ezer csendőr, mintegy 18 ezer rendőr és kb. 100 ezer közigazgatási dolgozó működtette az államot, sokan részt vettek a deportálásokban. 1956-ban közülük 40-50 ezren még 40-50 évesek lehettel – ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni az antiszemita jelenségeknél. 

Kitért az államosítások nyomán kialakult gazdasági függésre és a közösségi élet politikai korlátozására is. Ennek példájaként idézte fel egy hetvenes évekbeli, sok fiatalt vonzó szombati programsorozat leállítását: a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában – ahol akkor Schweitzer József volt a rabbi – ő maga is ott volt azokon a szombat délutáni összejöveteleken, amik  80-100 fiatalt vonzottak hétről hétre. Ám azt Salgó főrabbi utasítására le kellett állítaniuk. 

Az alelnök a konferenciától azt várja, hogy új kutatásokat és beszélgetéseket indítson, amelyek a forradalom közvetlen tapasztalatai mellett a közösség életét hosszú távon meghatározó következményeket is feltárják.

„A zsidók ma is úton vannak”

Mircea Cernov, a JDC Magyarország Alapítvány országos igazgatója a konferenciát köszöntő beszédében a kiszolgáltatott helyzetekben is megmaradó cselekvési lehetőségekről beszélt. Felidézte: 1956-ban családoknak, intézményeknek és közösségeknek kellett rendkívüli körülmények között dönteniük. Egyesek maradtak, mások Izraelben, Európában, Amerikában vagy Ausztráliában kezdtek új életet. Választásaik következményei a következő nemzedékek emlékezetében is tovább élnek. 

Hangsúlyozta, hogy a JDC története szorosan összekapcsolódik a magyar menekültek segítésével. A szervezet nem tudta befolyásolni a magyarországi eseményeket, de támogatást nyújthatott az országot elhagyóknak. A JDC archívumára hivatkozva elmondta: mintegy tizennégyezer zsidó menekült részesült közvetlen segítségben, közülük sokan később is megőrizték kapcsolatukat Magyarországgal, támogatták a magyar zsidó közösségeket és a JDC-t. 

Mircea Cernov feltette a kérdést: mi változott és mi nem az 1956 óta eltelt 70 év alatt? Kifejtette: politikai, technológiai, társadalmi változások történtek Magyarországon, Izraelben és a világban, és közben – főleg az utóbbi három évben – az antiszemitizmus új formában, anticionizmusként jelentkezik, ami új kihívás elé állítja a zsidó közösségeket.

Ami nem változott: a zsidók ma is úton vannak („Jews on the Move”). Ukrajnából a háború, Nyugat-Európából az antiszemitizmus miatt, Izraelből is százezrek keresnek új otthont. Magyarország kapcsán megjegyezte: az elmúlt 15-20 évben Bécs lett Budapest után a második legnagyobb magyar zsidó közösség otthona.

Az igazgató kijelentette: a helyzet ismerős, mivel olyan szituációk kényszerítenek minket döntésre, amiket nem mi választunk. Számára pedig közösségi vezetőként az a fő kérdés, hogy ezekre a kényszerítő körülményekre milyen választ adunk egyénként és szervezetként. Mircea Cernov azt fejtegette: a közösségek nem minden külső folyamatra lehetnek hatással, arról azonban dönthetnek, hogy bezárkóznak vagy kapcsolatokat építenek, várakoznak vagy kezdeményeznek. A puszta intézményfenntartás mellett a kíváncsiság, az új gondolatok és kezdeményezések támogatását sürgette; önálló, fenntartható, világos jövőképpel rendelkező közösségej építéséről beszélt, amelyekben a rabbiképző fontos szellemi műhelyként tölthet be szerepet.

„Reménnyel vagy félelemmel, menni vagy maradni”

– A magyar zsidóság 1956-os tapasztalata ritkán kap helyet az évfordulós megemlékezésekben, pedig rendkívül összetett történetről van szó – indokolta a konferencia megszervezését dr. Pataricza Dóra, az OR-ZSE egyetemi docense, a tanácskozás főszervezője. Emlékeztetett: 1956 őszén alig tizenkét év telt el a deportálások óta. Egyes családok reménnyel, mások félelemmel figyelték az eseményeket; voltak, akik bekapcsolódtak a küzdelmekbe, mások az antiszemita fenyegetések hírére a távozásra készültek.

A kétnapos tanácskozás három fő kérdését is kijelölte: kik mentek el, kik maradtak, és miért; hogyan alakult a távozók sorsa Ausztriában, Izraelben, Amerikában és másutt; illetve miként él tovább 1956 a családok és a közösségek emlékezetében. A téma a rabbiképző saját múltjának feltárásához is hozzátartozik, hiszen a forradalom után rabbik és rabbinövendékek hagyták el az országot, az intézménynek ezzel a veszteséggel kellett tovább működnie.

Mint elmondta: a tanácskozásra érkeztek előadók Magyarországon kívül Izraelből, Finnországból, Norvégiából, Németországból, Ausztriából, hallgahatunk előadásokat magyarul és angolul. Az pedig külön öröm – tette hozzá dr. Pataricza Dóra –, hogy doktoranduszok és egyetemi hallgatók is bemutathatják kutatási eredményeiket, a program holnap, azaz október 14-én többek között az ő előadásaikkal folytatódik.

Fotók: Mazsihisz.hu / M. Schmidt János

---