Izrael elnöke: El kell kerülni a választások megismétlését Izraelben
Jichák Herzog izraeli államelnök szerint a pártvezetőknek „szembe kell nézniük a valósággal”, és megoldást kell találniuk az újabb választások elkerülésére. Ezt az államfő vasárnap közölte az Izrael első elnöke, Hájim Weizmann tiszteletére rendezett állami megemlékezésen. Az izraeli pártok vezetőinek „le kell szállniuk a magas lóról, és szembe kell nézniük a választási eredmények valóságával” – jelentette ki, jelezve, hogy a héten kezdődő konzultációin a kompromisszumos megoldásokat fogja szorgalmazni.
Az államfő bejelentette, hogy szerdán veszi át a hivatalos választási eredményeket a központi választási bizottság elnökétől, Noam Szolberg bírótól, majd megkezdi a konzultációkat a pártokkal a miniszterelnök-jelölt személyéről. Herzog várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek, és kit kérjen fel az új koalíció megalakítására. Reményét fejezte ki, hogy a pártvezetők készek lesznek kreatív megoldásokat találni az újabb választások elkerülésére.
„A választások véget értek, a választási eredmények rögzített tények – ez a valóság. Most eljött az ideje, hogy minden vezetőnek azt mondjuk: szálljanak le a magas lóról, és nézzenek szembe a valósággal. Ezen a héten az államelnöki rezidencián megpróbálunk létrákat állítani, hogy a vezetők megfontoltan és körültekintően szembenézhessenek a valósággal” – mondta Herzog.
Az október 27-i választásoknak nem volt egyértelmű győztese. Noha Benjámin Netanjahu miniszterelnök Likud pártja szerezte a legtöbb szavazatot, az általa vezetett tömb csak 53 mandátumot nyert el a 120 tagú izraeli parlamentben, a kneszetben, így nem tud kormányt alakítani. A Netanjahuval szemben álló tömbnek, amelyet Gadi Ejzenkot vezet, 67 képviselője lesz, közülük azonban 19-en az arab pártok politikusai. Több párt előre közölte, hogy nem kíván olyan kormányban részt venni, amely az arab pártok támogatásán alapul.
(MTI)
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?