Tóraavató ünnepséget tartott a Szegedi Zsidó Hitközség

2021. Szeptember 05. / 19:44


Tóraavató ünnepséget tartott a Szegedi Zsidó Hitközség

Különleges ünnepet ült vasárnap a Szegedi Zsidó Hitközség közössége. A világháború óta ugyanis első alkalommal rendeztek Tóraavatást. Az állatbőrből készült, növényi tintával íródott Tóratekercseket a járványhelyzet alatt újították fel, az avatóünnepséget a pandémia miatt tavaly óta halasztották.

szeged-tóra-2.jpg

Az ünnepségen Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke köszöntötte a megjelenteket.

Izgalmas ellentmondásnak tűnhet, hogy míg a judaizmus nem tekinti isteni erővel felruházottnak sem a szobrokat, sem a festményeket, képeket és a világ egyetlen más tárgyát sem, a Tórához való viszonyunk mégis különleges. A szent tekercseinket szép ruhába öltöztetjük, ezüst díszekkel ékesítjük, ha kezünkbe vesszük, megcsókoljuk. Ha pedig javíthatatlan, elégett, megsérült a Tóra, ugyanúgy temetjük el, mint drága halottainkat. Zsidó temetőben, külön sírban a zsidó temetés szertartása szerint – fogalmazott, majd az említett ellentmondást rögvest fel is oldotta.

– A Tóratekercsek számunkra Isten anyaggá vált szavát jelentik – magyarázta, majd hozzátette, a Tóra az isteni jelenlét hordozója, így a modern technika vívmányait felújításánál nem lehet használni. Csupán betűről betűre haladva, az emberi közvetítés alázatos munkájával lehet felújítani. Így történt ez a Szegedi Zsidó Hitközség Tóratekercseivel is.

– Aki Tórát avat, egy teljes világot helyez működésbe, ami a teremtéstől a közelgő megváltásig tart – közölte.

A rendezvény kántorkoncerttel zárult, melyen közreműködött a Szegedi Szimfonikus Zenekar.

Forrás: Délmagyar.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Fehérváry Mercédesz: Zsidó esküvő (2. rész)
Izrael
Silló Sándor: Victoria Hanna, hangok, hozsánna

Kommentek