Miért van szükség a jom kipurra ma? Gyász, bűntudat, elengedés

A bűntudatnak nagyon rossz lett a híre, de megszabadulni nem tudunk tőle ma sem másképpen, mint szertartások révén. Jom Kipur nélkül, hagyomány nélkül sokkal nehezebb. A bűntudatot a kortárs nyugati emberiség nagy része elutasítja. De közben tele van mély és kilátástalan bűntudattal, amelytől egyre kevés képes megszabadulni.

Jom Kipur ünnepe a bűnbocsánat, az engesztelés napja, amikor a vallásos zsidóság egész napos böjtöt tart, ma este a sábát bejövetelével, 17 óra 45 perckor köszönt ránk és holnap, szombaton este a sábát kimeneteléig, 18 óra 47 percig tart. A Jom Kipur-i esti ima kezdetén még a Kol Nidré, a fogadalmak eltörlése előtt megkérjük az Örökkévalót, hogy ma együtt imádkozhassunk a bűnösökkel.

Friedrich Nietzsche „leleplezte” a morált, még nála is nagyobb hatású követője és megszelídítője, „civilizálója”, Sigmund Freud az elfojtást, és ők ketten alapvetően változtatták meg a nyugati emberiség önértelmezését. Őket összefoglalva írta József Attila – Freud nagy, korai értelmezője – nagy versében, hogy a világ ránk erőszakolt rendje arra való, hogy „ne legyen szabad, ami jó”. Nietzschének és Freudnak nagyon sok mindenben igaza volt, a bűntudat által kontrollált élet tartós boldogtalanságot, agressziót, frusztrációt termel, erős késztetéseink letiltása megbetegíti a személyiséget és a közösségeket is. Az, ami mindebből következhetne, a boldog felszabadulás. Hol van hát?

A kortárs napnyugati ember – persze, nem alaptalanul, csak néha kissé meddőn – bűntudatos és boldogtalan, bűntudatosak vagyunk jórészt és boldogtalanok. Felelősnek érezzük magunkat a természeti – és ennek nyomán a civilizációs – környezetünk pusztulásáért, személyes viszonyaiban sokunk szégyenlős és szorongó, már gyerekként is egyre inkább, a világ és önmaga megértésének elsőszámú eszközéül a pszichológiát választotta, ennek a tudománynak az elméletei, kifejezései válnak elsősorban lesüllyedt kultúrjavainkká.

Az ész felvilágosult ítélőszéke előtt nem állhatnak meg puszta megszokásaink, amelyeket azért követünk csak, mert régen is így csináltuk. Hagyományaink, szokásaink tehát. Sajátos technikáink a nemzedékek közötti folytonosság fenntartására, mélységes földi magányunk enyhítésére. És mivel a világ gyorsabban változik, mint eddig szinte bármikor, ami egyfelől távolivá és érthetetlenné, kicsit bizarrá teszi a régi hagyományokat, másfelől csak még nagyobb igényt támaszt mindez valamiféle folytonosság iránt.

Azt, hogy pontosan mit csinálunk a teljes, „hosszú” napon át zajló engesztelés napi szertartásokon, szinte senki nem érti pontosan közöttünk, magyar zsidók között sem már. 

A szlihot és a vidduj, a bűnvallomás és a bocsánatért könyörgés állandó ismétlődése, estétől estéig, öt imaalkalmon át, kissé monoton, ha a kol nidré úgy ismerős is, hogy érezzük, mennyire régi, hogy elmúlt nemzedékek könyörgéseit halljuk benne, ahogy az Ávinu málkénuban és a sófár hangjában is, a mázkir pedig közvetlenül idézi fel személyes halottainkat. Ezekhez tudunk kapcsolódni. De jobbára már nem vesszük észre, hogy a reggeli ima prófétai szakaszában beszélő Ézsaiás milyen furcsa és ironikus játékot játszik velünk, amikor azt mondja, hogy a böjtölés, az, amit éppen csinálunk, nem ér semmit, csak a szívbeli megtérés, a könyörület számít bármit is. Hogyan figyelmeztet Ézsaiás itt, a nap sokadik órájában, bár messze még a végétől, hogy a hagyomány a legkevésbé sem mechanikus rutin, hanem valódi önvizsgálat, elbizonytalanodás, kísérlet a változásra. Hogy másfelől hogyan nevetteti ki a hagyomány a délutáni imában, Jónás könyvének felolvasásával, a prófétai ítélkezés magabiztosságát, a végső ítélet közeledtén.

A hagyomány, azzal, hogy formát ad az érzéseknek, kifejezi őket, segít, segít felelősen szembenézni a bűntudattal, felvállalni, megérteni és feldolgozni, „szublimálni” és így elengedni a bűntudatot, segít. Az engesztelés napjának hagyománya éppen ezt teszi beláthatatlanul hosszú ideje, lassan formálódva. Kifejezi a gyászt és a bűntudatot, feldolgozza őket és az utolsó, hosszú sófárhang után, ha minden jól megy, segít őszintén megkönnyebbülni. Mintha ismerné és beépítette volna Nietzsche és Freud bölcsességét.

Nehéz év végén, bizonnyal nehéz év elején vagyunk. Legyen megint vigasz számunkra a nemsokára felcsendülő Kol Nidré komor, súlyos, méltóságteljes felszabadítása.

Gmár hátimá tová!
Jó bepecsételtetést Mindannyiuknak!

Címlapfotó / Maurycy Gottlieb: Zsidók imádkoznak a zsinagógában jom kipurkor