Izraellel vagyunk címmel a JCC Budapest – Bálint Ház összefoglalót készített arról, hogy a magyar zsidó szervezetek, közösségek, csoportok miképpen fogtak össze a megtámadott Zsidó Állam lakosainak és a Magyarországon élő izraeliek megsegítésére és támogatására.
Mi történt eddig? A zsidó szervezetek és a magyar közösség hihetetlen erővel fogott össze, hogy szolidaritási akciókat szervezzen, felhívja a társadalom figyelmét a még fogvatartottakra, gyűjtéseket rendezzen.
Félretéve a különbségeket, a zsidó egyházak együtt vettek részt több szolidaritási rendezvényen, a Dohány utcai zsinagógában, a Jeruzsálem Parkban, melyeken magyar közjogi méltóságok és politikusok is részt vettek.
Harmincöt szervezettel közösen közösen emlékeztünk meg a Dohány utcai zsinagóga kertjében, egyenként felolvasva az áldozatok neveit.
Civil csoportokból indultak és folyamatosan indulnak kezdeményezések a megemlékezésre, vagy akár adománygyűjtési eseményekre, melyekkel az áldozatok családját, az elpusztított falvakat vagy más izraeli rászorultakat támogatnak. Folyamatos a segítségnyújtás az ittlévőknek, lakáskereséssel, gyermekfelügyelettel vagy más felmerülő igényekkel kapcsolatosan.
Ezekben mi is részt veszünk. A Bálint Ház mindig ott van, ha baj van, akárki is szorul segítségre, de Izrael kiemelt helyet foglal el szívünkben. Ezért nem volt kérdés, hogy azonnal megnyitottuk a házat az itt ragadt vagy a később nálunk biztonságot kereső izraeli családok előtt.
Részt vettünk és veszünk szinte minden közös szervezésű eseményben, amellyel akármilyen kicsi vagy szimbolikus segítséget tudunk nyújtani, szolidaritást mutatni. Programjainkba beépítjük a helyzetről való diskurzust, elemzést, a magyar közösségnek próbálunk támaszt nyújtani.
De a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy folytassuk a szokásos munkánkat, a zsidóság életben tartását, a közösség építését, fenntartását. Most nagyobb szükség van mindezekre, mint bármikor.
Forrás és fotó: Bálint Ház