Kántorok sorozat: már megnézhető a Kardos Péter főrabbiról szóló film

2021. Január 13. / 11:21


Kántorok sorozat: már megnézhető a Kardos Péter főrabbiról szóló film

Szerző: Kácsor Zsolt

Kardos Péter főrabbit, kántort, az Új Élet főszerkesztőjét, a magyar rabbikar doyenjét mutatja be az a film, amely a napokban került föl a legnagyobb videómegosztó portálra, a YouTube-ra. A magyar zsidó közösség kiemelkedő főkántorairól szóló alkotás producere Villányi András  fotóművész, a rendező pedig Fazekas Lajos.


A múlt év utolsó napjaiban a Tóth Emil főkántorról szóló film, pár napja pedig a Kardos Péter főrabbit bemutató portré került föl a YouTube-ra annak a sorozatnak a keretében, amely a magyar zsidó közösség kiemelkedő főkántorait mutatja be. 

A Kardos Péterről szóló, 2017-es portrécikkünkben azt írtuk: „személyiségének egyik legfőbb varázsa a humora, az a ragyogó, de belül, a lélek mélyén mégis fekete humor, amelynek fényét az ironikus életöröm adja, sötét mélységét pedig az élettapasztalat táplálja. 

Nem csak ritka szellemes társalgó, akinek nyolcvan fölött is úgy vág az esze, mint a borotva, de – éppen humora, életöröme és élettapasztalata miatt – egyúttal igen bölcs szellemi partner is, akinek süt minden mondatából, hogy őt már nemigen lehet zavarba hozni semmivel. Éppen ellenkezőleg: ő az, aki egy-egy jól eltalált szóval, kifordított-befordított szófordulattal képes meglepni a beszélgetőpartnerét".

Ezt a nagyszerű embert, rabbit és kántort ismerhetik meg a róla szóló filmben. A sorozat producere Villányi András  fotóművész, a sorozat stábjában ott találjuk Belovári Tibor  hangmérnököt, Benedek István Gábor írót, Fazekas Lajos  rendezőt, Nádorfi Lajos  operatőrt-vágót, valamint szerkesztőként Villányi Zsuzsannát.

(Címlapkép: képkocka a filmből)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Ünnepek
Szerdócz Ervin rabbi az Áchréj mojsz hetiszakaszról
Izrael
Letette az esküt az új izraeli kormány
2021. Június 13. / 20:25

Letette az esküt az új izraeli kormány

Izrael
Jeruzsálem kvíz a Zsblog szervezésében

Kommentek