Kácsor Zsolt: Doktor Moll és egy zsidógyűlölő bélyegképe

2019. December 19. / 09:44


Kácsor Zsolt: Doktor Moll és egy zsidógyűlölő bélyegképe

Szerző: Kácsor Zsolt

Doktor Moll megnézte a Magyar Posta által a rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából kiadott bélyegsorozatot, és hümmögni kezdett, amikor a zsidógyűlölő Csurka István arcképét az egyik bélyegen meglátta, meglepődésről szó sem volt, hiszen megérkezett abba az életkorba, amikor nem óhajtja holmi meglepődésekkel felverni a saját pulzusát, nem egészséges dolog folyton csodálkozni,


úgyhogy doktor Moll nem vár el el semmit senkitől, most is csak egy hümmögésre futotta tőle, amivel azt fejezte ki, hogy igen, ez beleillik a magyar történetbe, ennek a magyar történetnek ugyanis az a lényege, hogy a magyar társadalom jelentős része semmit sem tanult a történelemből, ellenben izgalmakra vágyik, és ha megunja az otthoni szórakozást, akkor mások kárára tombolja ki magát, egy ideig a zsidók nem voltak napirenden, de idővel megint 

ők lesznek 

az össznépi szórakozás céltáblái, erre utalnak a jelek, erre utal a most kiadott bélyegsorozat is, amibe a zsidógyűlölő Csurka István elsődlegesen persze nem amiatt került bele, mert gyűlölte a zsidókat, viszont  éppen amiatt nem lett volna szabad rákerülnie a bélyegre, mert gyűlölte a zsidókat, azért ez különbség, doktor Moll tehát hümmög, s azt dünnyögi, hogy a magyar rendszerváltáshoz 

több köze volt 

Gorbacsovnak és idősebb Bush elnöknek, mint a zsidógyűlölő Csurka Istvánnak, ő maga azonban, mármint doktor Moll, ennek ellenére sem tette volna föl a rendszerváltást ünneplő bélyegekre őket, mármint sem Gorbacsovot, sem idősebb Busht, hanem azoknak a szegény embereknek az arcképével díszítette volna a sorozatot, akik a rendszerváltást megélték, és belerokkantak, a munkájukat elvesztették, a múltjukat eltagadták, a jövőjüket pedig ellopták, őket meg kiröhögték, ezek a szegény, szerencsétlen emberek vannak többségben, az ő helyük lenne ott a bélyegeken, 

nem a zsidógyűlölőé, 

igaz, Csurka Istvánnal szemben a szegény, szerencsétlen emberek azzal a jelentős hátránnyal indulnak a versenyben, hogy akkoriban ők kevésbé viszolyogtak a zsidóktól, mint Csurka István, igaz, a Nehézfiú meg is kapta a jutalmát érte, hiszen ha üdvözlő lapot írunk a távoli rokonságnak Hanukára, most már az ő arcát is rányalhatjuk a borítékra, ajvé, reméljük,  

mindenki boldog, 

hiszen szép ajándékot kaptuk a Fény csodájának ünnepére a Magyar Postától, remélhetőleg senki sem ír már hagyományos, papíralapú üdvözlőlapot, csak e-mail üzenetet, azon pedig nincsen bélyeg, egyelőre, dünnyögi doktor Moll, egyelőre nincsen az e-mailen bélyeg, de a magyar világ furcsa egy hely, még tartogat meglepetéseket.


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek