Hol vannak Mirjám utódai – Jó szombatot!

2024. Július 12. / 18:24


Hol vannak Mirjám utódai – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 20 óra 21 perckor köszönt be, a királynő holnap este 21 óra 38 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Hukát (Mózes 4. 19:1-22:1.) hetiszakaszt olvassuk Mózes negyedik könyvéből.

Mirjám próféta volt, a születő zsidó nép első vezetői közül. Testvéreinek, Mózesnek és Áronnak lett utóda, neki nem. Illetve voltak utódai, csak nem nevezték ki ünnepélyesen és nem magasztalták hangosan őket. Pedig az, ami nem látszik, az tartja fenn a világot a Szentírás szerint.

Előszörre azt tudjuk meg Mirjámról, hogyan mentette meg, a fáraó lányával közösen, a gyermek Mózest. Két nő, akik közül az egyik rabszolgák gyereke, a másik a legnagyobb korabeli világhatalom uralkodójáé, az egyik egyiptomi, a másik zsidó. Idegenek, akiknek a közösségét egy ijedt és éhes csecsemő látványa teremti meg.

Aztán prófétaként látjuk viszont, aki a zsidókat énekelni tanítja a Vörös-tengeti átkelést követően a többi nőt vezetve. 

Amikor meghalt, a Hukát hetiszakaszában, szomjúság gyötörte azokat, akiket hátrahagyott és lázadozni kezdtek újra Mózes és Áron ellen.

Mirjám vezetői erényeiről kevés bekezdés beszél a Tórában, de ez a kevés is világos képet rajzol ki. Gondoskodott a kiszolgáltatottakról, szövetségest talált az ellenségben is, mert ismerte az emberek, a nők közös dolgait, segített örülni a Végtelen megmutatkozásának és segített megőrizni a békét, amely halála után ismét eltávozott a zsidók életéből. Énekelve vezette azokat, akik rábízattak, vezetői erénye az éneklés volt, ami meglepő ugyan nekünk, de csak azért, mert amíg Mózesnek volt utóda, Józsué, Áronnak volt utóda, Eleazár főpap, addig neki, Izráel harmadik vezetőjének máig nem lett. 

Vallási funkcionáriussal és hadvezérrel tele van a történelem, de a Mirjám-típusú vezetők hiányoztak jórészt belőle. Talán most, hogy a teljesítménykényszer és a dominancia-igény nincs már beláthatatlanul messze attól, hogy elpusztítsa a világot, ideje lenne megtalálnunk újra Mirjám utódait, veti fel Carol Ochs, a Hebrew Union College oktatója. 

Elérkezhetett az ideje, hogy a Tóra magvaszakadt hagyományát újjáélesszük itt, most, minél előbb, még a mi napjainkban.

Békés ünnepet kívánunk!

Vári György írása

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek