– Sávuot emlékeztet bennünket a természet mindennapi csodájára, amely mindannyiunk számára élelmet és táplálékot biztosít – írja a közelgő ünnep alkalmából Hercz Dániel, az Amerikai úti (Mazsihisz szeretetkórház) templomkörzet rabbija.
Sávuot egyik elnevezése a zsengék napja, azaz jom hábikurim, de hívják még az aratás (chág hákácir) ünnepének is.
A Tóra is hangsúlyozza a sávuot kapcsolatát a mezőgazdasági termények bőségével és áldásaival és ez a háttere Ruth könyvének, amelyet szokás szerint sávuotkor olvasunk fel a zsinagógában. Hiszen az embernek nemcsak fizikai táplálékra van szüksége. Sávuot emlékeztet bennünket a természet mindennapi csodájára, amely mindannyiunk számára élelmet és táplálékot biztosít. A mai modern, globalizált, gépesített, bőséggel teli világunk körülményei között az élelmiszereinket az élelmiszerüzletekből szerezzük be, és magától értetődőnek tartjuk, hogy élvezzük a rendelkezésünkre álló ételek sokféleségét és mennyiségét.
A szokatlan és előre nem látható események bekövetkeztekor mindig Istent véljük felfedezni, azonban a rendszeres, hétköznapi tevékenységek közepette nehezen vesszük észre az isteni jelenlétet. Sávuot ünnepének mezőgazdasági jellege erre is felhívja figyelmünket. Egyúttal arra ösztönöz, hogy rohanó valóságunkat félretéve eltöprengjünk a teremtett világunkhoz fűződő kiszolgáltatottságunkon és hálánkat fejezzük ki az Örökkévalónak az állandó gondviselésért, akár olyan hétköznapi cselekedetek kapcsán is, mint az ételfogyasztás.
Chág számeách!
