Hercz Dániel rabbi: A rejtett fény, a beszéd böjtje

2024. Augusztus 09. / 09:50


Hercz Dániel rabbi: A rejtett fény, a beszéd böjtje

Mint a beszéd az emberi lét szempontjából, úgy a csend, a beszéd hiánya is fontos. A beszéd tudatos mellőzését tekinthetjük egyfajta böjtnek – ez a fő mondanivalója annak az írásnak, amelyet a közelgő böjt apropójából írt honlapunknak Hercz Dániel, a szeretetkórházi templomkörzet rabbija. 

„Aki megőrzi száját és nyelvét, szorongatásoktól őrzi meg a lelkét." (Példabeszédek 21:23)

A Teremtés könyvében található vers (Brésit 2:7) azt mondja, hogy Isten belefújt az ember orrlyukaiba, (IMIT: „és lehelte az orrába az élet leheletét”) és ezzel „nefes chájá"-vá tette őt, Onkelosz ezt a kifejezést „Ruách Memámelá”-nak, beszélő szellemnek fordítja. E megközelítés szerint az embert a beszéd határozza meg és különbözteti meg a többi teremtménytől.

Láthatjuk, hogy a beszéd mennyire fontos az emberi lét szempontjából. Ugyanakkor a csend, a beszéd hiánya is az.

A beszéd tudatos mellőzését tekinthetjük egyfajta böjtnek és ennek kapcsán említeném meg a „táánit dibur”-t, a beszéd böjtjét. Még akkor is, ha a Talmudban vagy a rishonim kommetárjaiban egyáltalán nem találunk említést a „táánit dibur”-ról, az elmúlt több száz év nagy rabbijai – köztük a Széfer Chemdát Jámim szerzője – elismerően beszélnek arról, aki egész nap „táánit dibur”-t tart. Sőt azt írja, hogy bizonyos szempontból a „táánit dibur” nagyobb dolog annál a rendes böjtnél, amikor az ember tartózkodik az evéstől és az ivástól.

Ovádjá Joszéf (1920–2013) hasonló gondolatokat fogalmaz meg. A volt izraeli országos szfárd főrabbi szerint (Jöcháve dáát 4. kötet) „az emberek ma gyengék, és ezért nem célszerű a böjt mellett dönteni, inkább ajánlott a táánit dibur, a beszéd böjtje.”

Hasonlóképpen, a nagy Vilnai Gáon (Élijáhu rabbi – 1720–1797) azt írja a Széfer Álim Litrufá című könyvben megjelent egyik levelében, hogy „a halálunk napjáig a mindennapok folyamán kell szenvedést okozni magunknak, de nem böjtöléssel és önsanyargatással, hanem a beszédünk és a vágyaink visszafogásával. Ez az igazi bűnbánat, az eljövendő világ gyümölcse és többet ér, mint a világ összes böjtje és szenvedése. Minden egyes pillanatért, amikor valaki visszatartja a beszédét ebben a világban, olyan rejtett fényt érdemel ki, amelyet egyetlen angyal vagy teremtmény sem tud elképzelni.”

Itt meg kell jegyezni, hogy a fent említett rabbik az újonnan bevezetett böjtökkel vagy az egyén által vállalt plusz böjtökkel kapcsolatban írják mindezt, miközben általános vélekedés az, hogy a hagyományos böjt és a „táánit dibur” is csak eszköz, nem pedig cél. 

A böjt arra szolgál, hogy az ember elgondolkodjon az Istenhez és embertársaihoz fűződő viszonyain, cselekedetein, felismerje, ha hibázott és beismerje hibáit. Ez azért fontos, mert ez az első lépés a változás felé.

Ha valaki valamilyen (pl. egészségügyi) okból nem tudja tartani a hagyományos böjtöt, akkor számára a „táánit dibur”, a beszéd böjtje alkalmas lehet. Ha az egyén az adott böjtnapon korlátozza beszédét és ezzel próbálja a hagyományos böjt szerepét kiváltani a cél elérése érdekében, akkor a korábban említett Vilnai Gáon véleménye szerint lehetséges, hogy ez a cselekedete többet ér a világ összes böjtjénél.

Hercz Dániel

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Nem fegyverrel, hanem ésszel…
2024. November 04. / 13:49

Nem fegyverrel, hanem ésszel…

Hírek, lapszemle
Reuters: Libanoni források szerint meghalt a Hezbollah sajtófőnöke