Ez már történelem: megvolt az első légolás a felújított Rumbach-ban

2021. Június 21. / 16:22


Ez már történelem: megvolt az első légolás a felújított Rumbach-ban

Évtizedek óta először ma volt az első tfilin légolás (imaszíj felrakás) a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában: a szerencsés bar micvo fiút Noamnak hívják, és nagyon büszke rá a család. És – tegyük hozzá – az egész zsidó közösség. Skajach!


Noam bar micvója múlt szombaton a budapesti Bethlen téri zsinagógában volt, a légolás pedig már a frissen felújitott Rumbach zsinagógában. Kivétel nélkül mindenki odavolt érte, nem is csoda, hiszen – ahogy Deutsch Péter rabbi fogalmazott – „bar micvo extra” kiadást láthattunk. 

noam2.jpg

Noam családjának örök emlék marad mindkét nap, mint mondták: „nagyon büszkék vagyunk rá és köszönjük neki, hogy ilyen nagyszerű gyerek!”. A ma reggeli légolással Noam beírta magát a legújabbkori magyar zsidó történelembe: hiszen ez volt az első hétköznapi Tóraolvasás és tfilinfelrakás, amióta a zsinagóga újra megnyílt. 

Évtizedek óta ez volt az első ilyen esemény a felújított Rumbach-ban, amely – ebből is látszik – lassan újra megtelik zsidó élettel. Skajach!

(Fotók: Nagy Ákos)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek