Elhunyt Kathy Goldman, a szegények és éhezők tízezreinek táplálója

2024. Március 13. / 10:12


Elhunyt Kathy Goldman, a szegények és éhezők tízezreinek táplálója

magyar és lengyel zsidó szülők gyermekeként született Kathy Goldman a karitatív tevékenységével lett ismert szerte a világon: sok tízezer rászoruló ember, köztük sok-sok gyerek köszönheti neki, hogy mindennapi betevőhöz jutott. Egy történész szerint ő volt „a XXI. századi New York legfontosabb étel-aktivistája". Kathy Goldman 92 éves volt. Fonódjék be emléke az élet kötelékébe!

Ötven éven át ő volt az éhezők egyetlen szószólója és segítője, akinek szó szerint gyerekek tízezrei köszönhetik azt, hogy mindennap ételhez jutottak az iskolában – fogalmazott egy amerikai civil segítő hálózat képviselője, Fran Barrett a New York Times érdeklődésére. 

A 92 éves korában elhunyt asszony 1932-ben született Catherine Vera Friedman néven az Egyesült Államokban. Édesanyja Magyarországról, édesapja pedig Lengyelországból vándorolt ki az Államokba. Az adományozás, adakozás értékeit már gyermekkorában magáévá tette, hiszen élete végéig hálásan emlékezett vissza szüleire, akik maguk is jelentős karitatív tevékenységet végeztek a közösségükben. Az édesanyját idézve azt nyilatkozta: „a holokauszt nem történhetett volna meg, ha az emberek tesznek ellene valamit". 

1980-ban alapította meg az élelmiszerek raktározásával és elosztásával foglalkozó Community Food Resource Centert, majd segített megszervezni a szegények és éhezők élelmiszer-ellátását szolgáló Food Bank for New York City nevű szervezetet. Egy lánya, két fia, öt unokája és két dédunokája született.

JTA és a New York Times cikke nyomán. Fotó: Kathy Goldman 2013-ban, forrás: Getty

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a tórai szöveg vizsgálatáról
Izrael védelmében
Az antiszemita Roger Waters most az Izrael-párti Nick Cave-nek ment neki