Az antiszemita hullám az egész európai közösséget veszélyezteti

2024. Február 06. / 12:53


Az antiszemita hullám az egész európai közösséget veszélyezteti

Január utolsó napjaiban Bécsben került megrendezésre az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) éves közgyűlése. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) képviseletében Dr. Grósz Andor elnök vett részt a tanácskozáson, aki a Zsidó Világkongresszus (WJC) alelnöke is.

Fotó forrása: European Jewish Congress honlapjaFotó forrása: European Jewish Congress honlapja

Mint minden rendezvényt az utóbbi négy hónapban, a bécsi közgyűlés témáit is az október 7-i terrortámadás és annak következményei határozták meg. Ariel Muzicant, az EJC elnöke felhívta a figyelmet, hogy a közelgő 2024-es európai választásokon közvetlen veszélyt jelent a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali pártok előre törése. A veszély az antiszemitizmus térnyerése, még inkább a közgondolkodásra gyakorolt erős hatása, tehát most a legfontosabb a szabadságjogok, a kölcsönös tisztelet és a demokratikus értékek védelmében folytatott küzdelem. Ha mindezt elveszítjük, a szélsőségesek megerősödnek, és azon fognak dolgozni, hogy lerombolják európai demokratikus és liberális értékeinket, magát az EU-t, és veszélyeztetik az Európában békésen és kényelmesen élő zsidók jövőjét is. Ez a veszély azonban a lakosság nagy részét is érinti.

Ezért össze kell fognunk, szövetségeseket és partnereket kell találnunk, akik elkötelezettek az európai és demokratikus értékek védelmében, valamint az antiszemitizmus és a gyűlölet elleni küzdelemben. A tekintélyelvűség és a szélsőségesség elleni hatékony fellépés elmulasztása esetén ez a kontinens mindannyiunk számára veszélyes hellyé válik. Az emberi méltóságnak szentnek kell lennie, és nem szabad, hogy a radikálisok lerombolják. Demokráciáink védelme érdekében meg kell néznünk, mi történik az iskolákban, ahol a gyerekek szembesülnek az otthonról hozott antiszemita előítéletekkel. Meg kell tanítanunk őket a nyitott társadalmaink értékeire, hogy szabad és befogadó nemzeteket építsünk. Az antidemokratikus eszmék terjedésével szemben közös európai értékeink védelmében kell fellépnünk.

Ezen kívül jobb módszerekre van szükségünk a Közel-Keleten zajló események kommunikálásához. Ehhez több információra van szükségünk az izraeli kormánytól is, hogy folytathassuk a harcot a közösségi médiában, és hogy erősebb hatást gyakoroljunk a közvéleményre. Alapvető fontosságú, hogy egységesebb és szervezettebb kommunikációval rendelkezzünk, hogy ellensúlyozzuk a médiát eluraló dezinformációkat. Paradigmaváltásra van szükség a diaszpóra és Izrael közötti párbeszédben, amit közös stratégia alapján kell megerősíteni

Az online térben terjedő antiszemitizmus elleni fellépés lehetéségéről tartott előadást Yael Hay, az izraeli Reichman Egyetemen működő ACT-IL kezdeményezés képviselője. Az ACT-IL egy olyan online programot vezet, amely a közösségi médiaplatformokon fellép az antiszemitizmus ellen, és pozitívan befolyásolja az Izraellel kapcsolatos narratívát. Az ACT-IL külön programokat is fejleszt az antiszemita megnyilvánulások automatikus kiszűréséhez.

Az európai zsidó diákszervezet, a European Union of Jewish Students (EUJS) elnöke, Emma Hallali ismertette legújabb kutatásukat, ami az október 7-i mészárlás következtében megerősödő antiszemitizmust vizsgálta az európai egyetemeken. A beszámoló összeállításához több mint 110 bejelentést kaptak Európa-szerte antiszemita incidensekről. Ennél azonban nagyságrendekkel több esetről tudhatunk, amelyekről nem érkezett pontos beszámoló.

Ezt a jelentést elküldték az Európai Bizottságnak, az Európai Parlament tagjainak, a főbb zsidó szervezeteknek, a zsidó közösségek vezetőinek, az egyetemeknek és a sajtónak.

Emma Hallali elmondta, a jelentés üzenete: a zsidó diákok nem érzik magukat biztonságban az egyetemeken. A zsidó diákok félelmükben már nem is járnak órákra a rendkívül ellenséges egyetemi légkör miatt. és Ez 2024-ben elfogadhatatlan.

Az incidenseket négy kategóriában gyűjtötték:

1. verbális és fizikai erőszak,
2. a zsidó szakrális és szekuláris helyszínek meggyalázása,
3. az online térben elkövetett antiszemita gyűlöletkeltés, valamint
4. erőszakra, diszkriminációra és kirekesztésre való felbujtás.

A Zsidó Diákok Európai Uniója továbbra is gyűjteni fogja az antiszemitizmusra vonatkozó információkat és adatokat az európai egyetemi kampuszokról. Továbbra is harcolnak az antiszemitizmus minden formája ellen, legyen az az egyetemen vagy az interneten, és megvédik a zsidó diákokat. A jövőben is mindvégig kiállnak egy olyan világért, amely lehetővé teszi a zsidók számára, hogy pozitív módon mutassák be és ünnepeljék zsidóságukat. Ehhez azonban egyetemi, intézményi, kormányzati és társadalmi szintű együttműködésre van szükség, mondta Emma Hallali.

Az angol nyelvű jelentés / IDE KATTINTVA érhető  el!

A résztvevő zsidó közösségek képviselői beszámoltak a Hamász terrortámadása nyomán romló biztonsági helyzetükről és a zsidó közösségek biztonságérzetének változásáról. Dr. Grósz Andor elmondta, hogy Magyarországon, a legtöbb országhoz viszonyítva jónak mondható a biztonsági helyzet. Kevés közvetlen antiszemita incidens történt. Illeszkedve az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia politikájához a magyar kormány minden palesztinpárti megmozdulást betiltott. A magyarországi társadalmi, politikai háttér is jelentősen eltér a főleg Észak Amerikában és Nyugat Európában jellemző állapotoktól, amelyek az antiszemitizmus berobbanásához vezettek. Magyarországon jóval kisebbek, kevésbé szervezettek az erre hajlamos csoportok. Elmondta, hogy Magyarországon is szigorították a biztonsági protokollt, és a rendőrség is fokozta a zsidó intézmények, közösségek védelmét Budapesten és a vidéki közösségeknél is. Összességében elmondható, hogy a zsidó közösség biztonságérzete jobb, mint a legtöbb országban.

A közgyűlés résztvevőit a Szövetségi Kancellária épületében fogadta Karoline Edtstadler asszony, Ausztria európai és alkotmányos ügyekért felelős szövetségi minisztere, aki beszédében elmondta: "Az antiszemitizmus jelenlegi hulláma, amely a Hamász terrorszervezet október 7-i brutális támadásából indult ki, nem kímélte a zsidó közösségeket sem Ausztriában, sem máshol Európában. Azoknak, akik olyan jelszavakat terjesztenek, mint 'A folyótól a tengerig, Palesztina szabad lesz', valójában csak egy dolog jár a fejükben: Izrael megsemmisítése. Izrael és a zsidók biztonsága világszerte nem képezheti vita tárgyát" – tette hozzá.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Vagon Naplók – emlékezés Mohácsi Jenőre
Zsidó világ
„Pártot ütött Kórách…”
2024. Július 04. / 08:00

„Pártot ütött Kórách…”