Toronyi Zsuzsa és Novák Attila az ügynökaktákat vizsgáló Mazsihisz-bizottságról
Mint azt közleményünkben olvashatták: a Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására, a hamarosan nyilvánosságra kerülő adatbázisban szereplő, a magyarországi zsidó felekezeti életet érintő, illetve abban tevékeny szerepet játszó személyek ügyeinek történeti feltárására. A Zsidó Emlékezet Bizottságának vezetőjét, Novák Attilát az InfoRádió kérdezte, míg Toronyi Zsuzsát, a bizottság egyik tagját a Klubrádió kérte nyilatkozatra. Az alábbiakban ezeket az interjúkat szemlézzük.
NOVÁK ATTILA: TUDOMÁNYOS SZEMBENÉZÉSRE VAN SZÜKSÉG
A Mazsihisznál már hosszabb ideje készülnek a testület felállítására, hogy felkészüljenek az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalával várható eseményekre – mondta az InfoRádióban Novák Attila történész, a Zsidó Emlékezet Bizottságának vezetője, megjegyezve, hogy más felekezeteknél már korábban létrejöttek hasonló szervezetek: a Magyarországi Evangélikus Egyházban például húsz éve működik ilyen csoport.
A történész szerint nem feltétlenül konkrét ügyekre, inkább történetekre lehet számítani. Mint mondta, hosszú évek óta tudományos szempontból kutatja a magyar zsidóság állambiztonsági érintettségét, és már számos név nyilvánosságra került, kutatók foglalkoznak a témával, és könyvek is születtek róla. Ennek ellenére szerinte az egyházi vezetés alsóbb szintjein tevékenykedő személyekről is kiderülhet, hogy ügynökök voltak.
Novák Attila szerint a közösségnek szembe kell néznie saját történelmével és az esetleges problémáival ahhoz, hogy a jövőben tovább tudjon lépni. A történész úgy véli, az adatbázis megnyitása után biztosan előkerülnek majd a zsidó hitközségeket érintő esetek is, mivel az állambiztonság a zsidó felekezet mellett más egyházak vezetésében is jelentős befolyást szerzett. A Zsidó Emlékezet Bizottsága
tudományos szempontból kívánja vizsgálni a feltárt történeteket,
emellett segítséget nyújtana az érintettek hozzátartozóinak, leszármazottainak az esetek feldolgozásában, és a nyilvánosságot is tájékoztatná a kutatás eredményeiről – mondta.
Magyar Péter miniszterelnök a napokban hangsúlyozta, hogy nem szabad egyes személyeket elítélni, hanem azt a kort kell elítélni, és ez is a célja inkább az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának. Novák Attila ezzel kapcsolatban azt mondta, nem számít arra, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala jelentős hatással lesz a mai zsidó közösségre. Felhívta a figyelmet arra, hogy az állambiztonsági dokumentumok egy része, köztük számos hatos karton is megsemmisült a nyolcvanas években, és az érintettek többsége már nem él. Ugyanakkor szerinte
biztosan lesznek meglepetések, és sokaknak el kell majd gondolkodniuk a feltárt történeteken.
A történész szintén elsősorban a történeti távlat és a felelősség kérdését tartja fontosnak, nem pedig az egyéni hibáztatást. Mint mondta, a rendszerváltozás óta eltelt 36 évben a magyar politika régi adóssága volt az ügynökakták nyilvánosságra hozatala.
Novák Attila úgy véli, hogy a feltárásnak tudományos és közéleti szembenézésként kell megvalósulnia. Ha köztiszteletben álló rabbik vagy más egyházi tisztségviselők érintettsége is kiderül, akkor pontosan fel kell tárni és dokumentálni, hol, mikor és milyen körülmények között szervezték be őket, és mi vezethetett ehhez. (Az interjút Zsámboki Zsolt készítette. Forrás: Infostart.hu)
TORONYI ZSUZSA: NEM SZABAD AZ ÜGYEKET EGYSÉGESEN MEGÍTÉLNI
Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár főigazgatója a Klubrádiónak elmondta: a testület létrehozásával igyekeztek elébe menni a várható fejleményeknek, és felkészülni arra, hogy a nyilvánosságra kerülő adatok köztiszteletben álló személyek múltjáról is új információkat tartalmazhatnak.
A bizottság célja nem az, hogy botrányokat keltsen vagy embereket bélyegezzen meg, hanem hogy
rekonstruálja az egyéni történeteket, és megpróbálja megérteni, mi történt.
Ehhez a levéltári dokumentumok mellett a közösség múltjáról rendelkezésre álló saját adatokat is felhasználják. A múzeum már összeállította azoknak a személyeknek a listáját, akik az elmúlt évtizedekben valamilyen pozíciót töltöttek be a zsidó közösségben. Ezt vetik majd össze az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által közzétett adatokkal.
Toronyi Zsuzsa arra is felhívta a figyelmet, hogy az állambiztonsági iratok nem adnak minden esetben teljes képet. A dokumentumok értelmezéséhez korszakot kutató történészek és levéltári anyagokkal foglalkozó szakemberek segítségére is szükség lesz. Ráadásul a nyolcvanas évekből különösen töredékes iratanyag maradt fenn, részben a tudatos iratpusztítás miatt. Ez azt is jelentheti, hogy valakiről a közösségben régóta tudják vagy sejtik, hogy kapcsolatban állt az állambiztonsággal, de a feltételezést igazoló dokumentum már nem kerül elő. Toronyi szerint ezért
az sem következik az adatok hiányából, hogy az illető nem volt érintett.
Ahogy fogalmazott, ha valakiről nem találnak adatot, az nem jelenti azt, hogy nem volt potenciális szereplője az ügynökhálózatnak, csupán azt, hogy nem maradtak fenn az iratok.
Ugyanakkor a listán való szereplés sem bizonyítja önmagában, hogy az érintett súlyos bűnöket követett el. A beszervezés körülményei, az esetleges kényszerítés, a zsarolás, a tényleges együttműködés mértéke és az egyéni döntési helyzetek csak az egyes történetek feltárásával válhatnak megismerhetővé. Toronyi ezért különösen
fontosnak tartja, hogy a nyilvánosság ne kezdjen automatikus ítélkezésbe.
„Nem szabad egységesen megítélni, nem szabad boszorkányüldözésbe kezdeni, mi történeteket próbálunk rekonstruálni, megpróbáljuk feltárni ezek mögött az egyéni élettörténeteket, a döntési helyzeteket, a sorsokat. Ez ugye mind egyéni ügy lesz” – fogalmazott.
A történetek feltárása szerinte segíthet jobban megérteni, milyen körülmények között hoztak döntéseket az állambiztonsággal kapcsolatba került emberek, és milyen kényszerek határozták meg az egyes közösségek életét. A sok egyéni történetből idővel árnyaltabb kép rajzolódhat ki a korszakról és az akkori döntési helyzetekről.
Arra a felvetésre, hogy a nyilvánosságra kerülő adatok elsősorban az alacsonyabb rangú szereplőket hozhatják kellemetlen helyzetbe, miközben a rendszer magasabb pozícióban lévő működtetői közül sokan már nem élnek, Toronyi Zsuzsa azt mondta: a feltárás nem jelent kárpótlást, de hozzájárulhat a történeti igazság megközelítéséhez. Szerinte a dokumentumok megismerésekor az a legfontosabb, hogy az iratok mögött az embert és az egyéni sorsot is lássák, ne pedig kizárólag a neveket és a besorolásokat. (Az interjút Dési János készítette. Forrás: Klubrádió.hu)
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!