A rabbi vigasza vírus idején: „A világ egy keskeny híd, de fontos, hogy ne félj”

2020. Március 16. / 23:31


A rabbi vigasza vírus idején: „A világ egy keskeny híd, de fontos, hogy ne félj”

Avraham Mlotek, a fiatal, nyitott ortodox rabbi sorait közöljük, aki rabbi Náhmánt idézi. Az egész világ egy keskeny híd csupán, mégis fontos, hogy ne féljünk. Amikor a közösségünk nem működhet tovább a betegség miatt, amely lehetetlenné teszi, hogy együtt legyünk, mit kell tenni?

Az egészségügyi előírások betartása olyan ilyenkor, mint a legszentebb vallási parancsolatnak engedelmeskedni: a lélek megmentésének (héberül pikuah nefes).

A kolerajárvány idején történt 1846-ban, hogy Izrael Szalanter rabbi állítólag felment Jom kippurkor (az Engesztelés Napján) a pulpitusra, nyilvánosan kezet mosott, áldást mondott a kenyérre és megette az év legszentebb böjtnapján. A zsidó közösség félt megszegni a vallási parancsokat, de Szalanter rabbi emlékeztette a közösséget arra, hogy veszélyes időkben enni Jom kippurkor nem a Tóra megszegése, hanem a megszentelése.

Amikor az élet és a halál között kellett választani, a zsidók mindig az életet választották. Így volt ez az idők kezdete óta.

Éltünk már át hasonló időket találékonyan, amikor például Izraelben az Öböl-háború idején bunkerekben ünnepelték a Purimot. Rabbi Náhmán azt mondja, nincs reménytelenség a Földön, és nekünk el kell gondolkoznunk, miről beszél. Rabbi Náhmán, aki depresszív volt, a fia halálát is elgyászolta és a zsidók számára nagyon nehéz időkben élt, ő ne ismerte volna reménytelenséget, a kétségbeesést?

Bizonyosan ismerte. Egy életszemléletet ajánlott nekünk, azt, hogy az egész világ egy keskeny híd csupán, de az a fontos csak, hogy ne féljünk.

A biztonság szent és az egészség a legfontosabb. És minden zsidó ünnep tanúsága az, hogy végül megmaradtunk és mentünk tovább. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek