A háború óta először tartanak Szegeden tóraavatást

2021. Augusztus 17. / 13:41


A háború óta először tartanak Szegeden tóraavatást

A járványhelyzet alatt teljes egészében felújította a Szegedi Zsidó Hitközség a Tóratekercseket, amelyeket szeptember 5-én, vasárnap délután 5 órakor avatnak majd fel az Új zsinagógában – közölte Kendrusz Attila, a Szegedi Zsidó Hitközség vallási vezetője. Kiemelte: Tóraavatásra a világháború óta nem került sor Szegeden, ezért is lesz fontos a szeptemberi esemény a város kulturális és vallási életében.

Kendrusz Attila hangsúlyozta, több tekercs is egyidős az Új zsinagógával, ezek már szintén felújításra szorultak. A több hónapon át tartó munka során megvarrták az állatbőrből készült, de már szakadozott tekercseket, valamint az írást is helyreállították, ami növényi tintával készült. Emellett a hozzátartozó ékszereket is renoválták.

Kendrusz Attila hozzátette: az avatóünnepséggel az őseiktől kapott hagyományt és értékeket ápolják, azonban az eseményt a koronavírus miatt egészen eddig halasztották tavaly óta. A Tóra – avagy Mózes öt könyve – a zsidóság életében az egyik legfontosabb dolog, az élethosszig tartó tanulás, a folytonosság jelképe.

A szeptember 5-i Tóraavató ünnepséget egy nagyszabású kántorkoncert zárja majd. Ezen fellép Zucker Immánuel, a fővárosi Bét Jehuda zsinagóga főkántora, itt lesz Rudas Dániel, a Dohány utcai Zsinagóga kántora is, valamint az Országos Rabbiképző növendékeinek játéka is hallható lesz majd. Persze a Szegedi Szimfonikus Zenekar sem marad majd ki a sorból Gyüdi Sándor vezetésével. (Délmagyar.hu / Mazsihisz)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek