Heisler András: Köszönet ismeretlenül is közeli családtagjainknak

2022. Július 01. / 12:41


Heisler András: Köszönet ismeretlenül is közeli családtagjainknak

Ma van a magyar egészségügy napja, amelyet Semmelweis Ignác születésnapjára emlékezve ünneplünk éppen július elsején. Ebből az alkalomból olvashatják Heisler Andrásnak, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének az orvosokat, ápolókat, s minden egészségügyi dolgozót köszöntő sorait.

Az elmúlt két évben, amikor a rettenetes koronavírus-járvány pusztított szerte a világon, s szedte áldozatait a magyar zsidó közösségben is, kivétel nélkül mindannyian megtapasztalhattuk, hogy az egészségügyben dolgozók hivatásszeretete, hivatástudata és elkötelezett munkája nélkül – nem túlzás ezt állítani – összeomlott volna a világ. Az egészségügyi kutatóközpontokban, az egyetemeken, a gyógyszergyártó cégekben, a klinikákon,  kórházakban és háziorvosi rendelőkben dolgozók embertársaink millióinak életét mentették meg. 

Nincsenek szavak, amelyekkel a köszönetünket ki tudnánk fejezni ezért a munkáért. De ma, a magyar egészségügy napján mégis kötelességemnek érzem, hogy nemcsak a Mazsihisz elnökeként, de egyszerű zsidó emberként is szavakba öntsem mindazt, amit akkor érzek, amikor a Szeretetkórházunkban vagy az időseket gondozó szociális intézményeinkben járok. 

Hiszen olyan embereket látok ezekben az intézményekben, akik az életüket mások életének megmentésének szentelték, és akik a betegség által elsötétített világból az egészséges élet ragyogó fényére emelik vissza az Örökkévaló által a saját képmására teremtett embert. Lehet-e ennél méltóbban és szebben szolgálni az Örökkévaló művét?

Szövetségünk egészségügyi és szociális intézményeinek dolgozói az embertársaik gyógyítására és gondozására tették fel az életüket, és ha valakik, akkor ők minden egyes munkanapjukon átélik és megértik, hogy a zsidó vallásban az életmentés miért oldja fel a vallási tilalmak egész sorát, s a zsidó hagyományban miért kapott oly kiemelt jelentőséget a beteglátogatás parancsa. Ők minden munkanapon kimondatlanul is tudják: aki életeket ment és embereket gyógyít, lényegében az Örökkévaló által teremtett világot óvja. 

A mai nap azonban az egészségügyben dolgozók számára nem munkanap,  hanem szabanap, hiszen ez a nap: ünnep. Hasonló a Szombat ünnepéhez, amikor kivonjuk magunkat a mindennapokból, hogy eltávolodjunk a hétköznapok profán valóságától és megünnepeljük a teremtés szent csodáját. Ezért azt kívánom a Szeretetkórházunk és a szociális intézményeink minden dolgozójának, hogy ezen az ünnepnapon pihenjenek jól és töltsék kellemesen a nyugalom perceit. 

S egyúttal arra kérem őket, hogy ezen az ünnepnapon ne csupán azt a beteget lássák bennünk, aki csak akkor fordul hozzájuk, amikor problémája van – hanem tekintsenek ránk úgy, mint ismeretlenül is közeli családtagjukra. Hiszen mi is éppen így tekintünk rájuk a betegségünk és kiszolgáltatottságunk minden percében: az orvosainkat és ápolóinkat közeli családtagnak érezzük, akikben megbízunk és akikre nyugodt szívvel bízzuk rá szeretteinket, mert tudjuk, hogy jó kezekbe kerülnek.

A Mazsihisz elnökeként és magánemberként is nagyon köszönöm, amit értünk tesznek és tesztek. 

Szeretettel üdvözlöm önöket, üdvözöllek titeket:

Heisler András  

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Tudomány
A holokauszt nemzedékei – meghívó könyvbemutatóra
Zsidó világ
Hercz  rabbi: Purim korszakváltó időben
2024. Március 21. / 13:35

Hercz rabbi: Purim korszakváltó időben