Erdő Péter bíboros: „Testvérek vagyunk”

2021. Január 26. / 11:52


Erdő Péter bíboros: „Testvérek vagyunk”

Szerző: Kácsor Zsolt

Az ökumenikus imahét zárásaként Keresztény-Zsidó Imaórát tartottak vasárnap a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban, ahol igét hirdetett Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert főrabbi. Imát mondtak a különböző keresztény egyházak vezetői. VIDEÓ


Az immár tizedik alkalommal megrendezett Keresztény-Zsidó Imaórán Horváth Zoltán, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom plébánosa köszöntötte a résztvevőket. Felhívta a figyelmet arra, hogy Erdő Péter és Frölich Róbert nemrégiben már részt vett egy közös eseményen: az 1938 és 1944 között sok ezer zsidó életét megkereszteléssel megmentő Hévey Gyula egykori plébános emlékére állított emléktábla avatásán. A vasárnapi rendezvényen imát mondtak a református, evangélikus, görög katolikus egyház püspökei, a baptista, metodista, adventi és pünkösdi egyházak vezetői, az eseményen részt vett Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke is.

Igehirdetésében Erdő Péter bíboros kifejtette: az ökumenikus imahét utolsó napján ez az ünnep arra emlékeztet, hogy az isteni ige összeköti egymással a különböző keresztény közösségeket, de  a kereszténysége szorosan összekapcsolja a zsidósággal is. 

Mint fogalmazott: „a héber Bibliát mindnyájan szentnek tartjuk, az isteni kinyilatkoztatás foglalatának. De az Újszövetség sem érthető meg nélküle, nem is értékelhető igazán, ha nem tiszteljük Istennek azt az üzenetét, amellyel a választott néphez és rajta keresztül az egész emberiséghez fordult”. 

A bíboros elmondta: „a kölcsönös tisztelet és szeretet alapján együtt kell képviselnünk alapvető értékeinket egy olyan világban, amely kevés megértést tanúsít ez iránt az üzenet iránt. Ma aggasztóan szaporodnak egyes országokban az antiszemitizmus és a keresztények elleni gyűlölet és erőszak megnyilvánulásai, de megmutatkoznak a kölcsönös megértés és szolidaritás jelei is”. Beszédét így zárta: „ez mindig bátorít és megerősít minket abban a felismerésben, hogy testvérek vagyunk”.

Frölich Róbert főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga rabbija a héten ránk köszöntő Tu BiSvát ünnepe, azaz a fák újéve kapcsán fejtette ki gondolatait, emkékeztetve arra, hogy az oxigént termelő növényzet nélkül a Földön nem volna élet, majd hozzátette: sok párhuzam vonható az ember és a fa között.

Mózest idézve úgy fogalmazott: az ember a mező fája, s miképpen a fa gyökérzete felszívja a táplálékot, majd a törzsön keresztül továbbítja a lombkoronában lévő termésnek, az ember éppen ennek mintájára szívja magába családi, vallási és kulturális gyökerei révén az életet, hogy átadja majdan utódainak. 

Ilyenek vagyunk – hangsúlyozta Frölich Róbert –, az ember a fa törzse, aki mindazt, amit az ősei révén kapott, képes továbbadni a jövőnek. 

Az imaórán imádságot mondott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke; Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke; Lackner Pál nyugalmazott evangélikus tábori püspök; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Khaled A. László, a Magyarországi Metodista Egyház elnöke; Ócsai Tamás, a Hetednapi Adventista Egyház elnöke; Pataky Albert, a Magyarországi Pünkösdi Egyház elnöke és Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára.

A rendezvényen közreműködött Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora, Dobszay Péter orgonaművész, Merczel György, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom kántora és az Imperfectum Együttes.

(Címlapkép és videó: Perjéssy Gábor)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek