A Szentség személyes: a Frigysátor illatos olaja – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma 17 óra 16 perckor köszönt be hozzánk, a Királynő holnap 18 óra 21 perckor távozik körünkből. Ezen a héten a Ki tiszá (Mózes 2. 30:11–34:35.) hetiszakaszt olvassuk fel Mózes második könyvéből. Mindenkinek Jó szombatot kívánunk!

A Seregek Ura feltűnően nyakatekert utasítást ad Mózes a pusztai Szentély illatos olajára vonatkozóan. Mert az olaj „szentté teszi” a Frigysátrat, a berendezését és azokat, akik szolgálnak benne és a szentségnek nincs receptje.

Pedig látszatra nagyon is van és eléggé jó receptnek tűnik: mirha, fahéj, illatos nád, kasszia és olivaolaj megfelelő adagolásban, együtt, „jól megkeverve” a Tóra gondos instrukciói szerint. Az utasítás így hangzik: "És készítsd el azt a szentség kenőolajának, olyan illatszernek, amelyet az illatszerkészítő munkájával illatosítottak, szent kenőolaj legyen" (Mózes 2. 30, 25).

Úgy tűnik, ebben az utasításában a Jóisten, mint Karinthy híres paródiájának Ady Endréje, mindent kétszer mond, mindent kétszer mond Mózesnek. Persze, hogy az olajat a készítője készíti és munka révén áll elő. Nem persze. Még a tényleges konyhai receptek sem reprodukálhatóak maradéktalanul. Hiába áll a könyvekben világosan, hogy miből mennyi kell, az ilyesmi saját, belső arányérzék nélkül nem megy. Még a „miből mennyi” sem pusztán továbbadható információ, ismeret, hanem tapasztalat, érzék kérdése, „művészet” is, ahogy minden „technika” valamelyest művészet is mindig. Viseli a „művész” kézjegyét. A szentség kenőolaja, az, ami szentté tesz, ezerszer inkább.

Az isteni megtapasztalásának vannak közelítő technikái (ima, meditáció, jóga stb), de nincs receptje. Mindig személyes erőfeszítés, saját utakon járó önmegértés és a másik (pszichológus, jógi, guru, pap, rabbi, lelkész, figyelmes barát) iránti kritikus bizalom kettős feltétele révén születhet meg, mindig megismételhetetlen, reprodukálhatatlan esélyként. Ezért tiltja meg kivételes szigorúsággal a szöveg az olaj „másolását”, („ne készítsetek hozzá hasonlót”), kereskedelmi forgalomba hozását, ezért sem válhat áruvá valójában a személyes közvetlenség szentséget közvetítő tapasztalata. (A „spirituális piac” szélsebes növekedése és a „kézműves termékek”, az alkotásban megnyilvánuló személyes figyelem iránti fokozódó középosztályos kereslet is mutatja, mekkora igény volna erre a közvetlenségre, amely épp a piaci közvetítés révén nem lehet soha kielégíteni).

Ahogy nagyon nehéz az együttlét közvetlenségét megtapasztalni a zoom közvetítette istentiszteleteken is. Ettől még, persze, csinálni kell, azt kell csinálni, amit lehet és közben nem szűnni meg várni az időt, amikor újból beléphetünk Jákob sátraiba, Izrael hajlékaiba, a pótolhatatlan személyes jelenlét új kezdetét. 

Jó szombatot kívántuk!