Segítség a menekülteknek: hamarosan átlépjük az 5 millió forintot!

2022. Április 06. / 14:38


Segítség a menekülteknek: hamarosan átlépjük az 5 millió forintot!

Büszkék vagyunk rá, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) által az ukrajnai menekültek megsegítésére indított adományozási kampányunk során eddig összegyűlt összeg már 4,9 millió forint! Csak egy kevés kell az 5 millióhoz, ezért kérjük, segítsük együtt a menekülteket, adományozzunk továbbra is törődést! A menekültlét a közös emlékezetünk része.

Százával érkeznek a háború elől védelmet keresők. Kimerültek, riadtak, és hiányt szenvednek alapvető szükségleteikben is. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége – tagszervezeteivel együtt – szorosan együttműködik a JDC-vel, a Szochnuttal, a Zsidó Világkongresszussal, a Bálint Zsidó Közösségi Házzal, a Maccabi mozgalommal és még sok civil zsidó szervezettel, hogy az ukrajnai háborús helyzet miatt kialakult humanitárius válságot együtt kezeljük.

Amit meg tudunk tenni, azt meg is tesszük: 

– krízisvonalon fogadjuk a kéréseket és a felajánlásokat;
– jelen vagyunk az ukrán-magyar határállomásokon, a főbb budapesti vasútállomásokon;
– ételcsomagokat osztunk és étkeztetést biztosítunk;
– igény szerint szállást adunk az ide menekülő zsidó csoportoknak és családoknak;
– együttműködünk karitatív szervezetekkel a segélyszállítmányok eljuttatásában ukrajnai zsidó hitközségekhez;
– egészségügyi segítséget nyújtunk a rászorulóknak;
– és segítünk adminisztratív ügyek intézésében, tolmácsolásban.

A Mazsihisz által indított felhívásra pár nap alatt összegyűlt az eredeti célösszeg, azaz hárommillió forint! Büszkék vagyunk a közösségünkre, amelynek tagjai azonnal és önzetlenül segítettek, köszönjük a bizalmat és a támogatást! (Ebben a cikkben megtalálják, hogy pontosan mire költöttük az első 4 millió forintot.)

Az új cél immár 10 millió forint összegyűjtése, és örömmel közöljük, hogy az adományozók jóvoltából már 4,9 millió forint gyűlt össze. Már csak nagyon kevés hiányzik az 5 millióhoz, ezért kérjük önöket, hogy továbbra is támogassák kezdeményezésünket, azon keresztül pedig Ukrajna menekültjeit.

Hiszen a veszedelembe került ember megsegítése parancs, mert aki megmenthetné társát, de nem teszi, megszegi a Tóra előírását: „Ne állj tétlenül felebarátod vérénél”. A menekültlét a közös emlékezetünk része.

Az adománygyűjtő oldalunk ide kattintva elérhető. Adományozzunk törődést!

logó1.jpg

Az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos segítségnyújtás során a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) együttműködő partnerei a Joint Distribution Committee (JDC), a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC), a Jewish Agency for Israel (Szochnut), a Bálint Zsidó Közösségi Ház és az Izraeli Nagykövetség.

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Nemes Jeles László a Glazer-botrányról: Megdöbbentő a taps
Élet + forma
Köszönet az őrbottyáni diákoknak és tanáruknak
Mazsihisz hírek
Imádkozzunk együtt Izraelért ma a Rumbach zsinagógában!