Erdő Péter: A keresztény-zsidó gyökerek jelentik Európa közös alapját

2019. November 15. / 10:50


Erdő Péter: A keresztény-zsidó gyökerek jelentik Európa közös alapját

„Minden forrásom belőlem fakad” címmel rendeztek tegnap konferenciát a a budapesti Sapienta Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A tanácskozáson többek között előadást tartott Erdő Péter bíboros és Radnóti Zoltán főrabbi. Az esztergomi érsek Kökényesi Gábornak nyilatkozott. Videó.


A Keresztény-Zsidó Tanács szervezésében tartottak tudományos vallásközi tanácskozást a Sapienta Szerzetesi Hittudományi Főiskolán „Minden forrásom belőlem fakad” (Zsolt. 87,7) címmel november 14-én. 

A rendezvény Erdő Péter bíboros „Európa szellemi gyökerei” című előadásával kezdődött, majd  Radnóti Zoltán főrabbi osztotta meg gondolatait a hallgatósággal „A Tízparancs, mint az emberiség egyik legnagyobb kincse” címmel. Ezután Karasszon István református lelkész „Az Ószövetség emberképe, történelemképe, mint az európai emberkép egyik legfőbb forrása” című előadása következett. 

A szünet után Szebik Imrét, az Északi evangélikus egyházkerület nyugalmazott püspökét hallgathatták meg, aki a protestantizmus Európa kultúrájához, szellemiségéhez való hozzájárulásáról beszélt, az utolsó előadó Szőke Péter,  a magyarországi Szent Egyed Közösség vezetője volt, aki a mai vallásközi párbeszéd jelentőségéről beszélt.

 (Címlapfotó: 24.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek