A Jeruzsálemi Héber Egyetem szociális munka szakos hallgatói az OR-ZSE vendégei voltak

2020. Február 27. / 11:25


A Jeruzsálemi Héber Egyetem szociális munka szakos hallgatói az OR-ZSE vendégei voltak

A Szociális munka és Társadalomtudományi Tanszék reményei szerint a jövőben is folytatódik az együttműködés a Jeruzsálemi Héber Egyetemmel olvasható az Országos Rabbkiépző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) honlapján.

A beszámoló szerint Az OR-ZSE felekezeti szociális munka szak hallgatói 2020. február 19-én találkoztak az izraeli fiatalokkal, akik Katz Katalin, a jeruzsálemi egyetem professzora vezetésével érkeztek. Katz Katalinnal sok éves kapcsolata van az egyetemünknek, mivel évekig vendégtanárunk volt és segítette az OR-ZSE szociális munkásainak képzését. Ő is az egyik pillére volt annak a folyamatnak, hogy az OR-ZSE szociális munka szakja országosan elismert képzéssé vált.

A Jeruzsálemi Héber Egyetem szociális munka szakos hallgatói az OR-ZSE-n 2020. február 19-én (Földi Bence / OR-ZSE)A Jeruzsálemi Héber Egyetem szociális munka szakos hallgatói az OR-ZSE-n 2020. február 19-én (Földi Bence / OR-ZSE)

Az évek óta tartó együttműködés eredménye a Héber Egyetemmel létrejött mostani találkozó is. Az izraeli hallgatók előbb Háberman Zoltánnal, a Szociális munka és Társadalomtudományi Tanszék vezetőjével megtekintették egyetemünket, aki a Rabbiképző történetéről és jelenéről tartott interaktív prezentációt. Ezt követően Balázs Gábor rektorhelyettes tartott előadást héberül a mai magyarországi zsidó közösség helyzetéről, dilemmáiról. A Héber Egyetem hallgatóinak Tamási Balázs könyvtárigazgató is tartott előadást a könyvtárról, a gyűjtemény régi, különleges köteteit is megtekinthették az izraeli fiatalok.

A magyar és izraeli hallgatók találkozása bensőséges hangulatú volt. Nyíltan beszéltek szakmai dilemmáikról és a hivatásuk személyes motivációiról is. Háberman Zoltán összegezte a diákokkal és tanárukkal az egynapos programot. Az OR-ZSE szociális munkás hallgatói búcsúzóul még egy héber dal eléneklésével is meglepték az izraeli diákokat. A felek sokat tanultak a két ország szociális problémáiról, a szociális szakma helyzetéről.

A Szociális munka és Társadalomtudományi Tanszék reményei szerint a jövőben is folytatódik az együttműködés a Jeruzsálemi Héber Egyetemmel.

Címlapkép: A Jeruzsálemi Héber Egyetem szociális munka szakos hallgatói az OR-ZSE-n 2020. február 19-én (Jeruzsálemi Héber Egyetem)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Pályázatok
Ajánlattételi felhívás szociális épület tervezésére
Zsidó világ
Csak semmi córesz: Vita a neológiáról (videó)
Megemlékezések
Emlékezés a holokausztra: ismét mi, zsidók vagyunk a célpontok