1939-ben, az első két zsidótörvényt
követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti
Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől
megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a
nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész,
táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető
levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy
művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Bánát Gábor, vagy ahogyan a nemzetközi zenei világ a pályafutása
csúcsán hívta: Gabriel Banat, 1945 decemberében egy rövid interjút adott a Fényszóró című lapnak. Ebben az
indulásáról, ebben édesanyja szerepéről – akivel az előző évtől együtt bujkált
hamis papírokkal Bácskában –, így beszélt.
„Örök hálával tartozom édesanyámnak… Nem csak azért, mert tavaly
az életemet mentette meg, hanem azért is, mert nélkülözhetetlen támaszom
művészi fejlődésemben. Attól kezdve, hogy szülővárosomban, Temesváron
felfedeztek, mint csodagyereket az ő ellenőrzése mellett tanulok. Föl is
költözött velem a harmincas évek derekán Budapestre, ahol rögtön Zathuretzky
Ede fogadott tanítványai közé.”
Az 1926-ban született Bánát Gábor hat évesen kezdett hegedülni, és
egy évvel később már nyilvánosan szerepelt. Kilenc évesen meghallgatta Bartók
Béla, aki megállt Bánát szülővárosában, Temesváron, miközben rendszeres szonáta
partnerével, Zathureczky Edével utazott Romániában. Ennek a találkozásnak az eredményeképpen
vált a fiú Zathureczky tanítványává a Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1940-ben a
Főiskola házi hangversenyéről beszámolva, a Népszava
így írt fellépéséről: „Bánát Gábor – Zathureczky Ede növendéke – zengő hangon
és meglepően fejlett vonóvezetéssel játszotta el Bach ’Chasonne’-jét.”
Még néhány fellépés következett, például a Hubay palotában, majd 1941
áprilisában egy Beethoven-est az OMIKE Művészakciójában. Játszott még a Komor
Vilmos vezette Szimfonikus zenekar kíséretével és 1942-ben Hubay díjat is nyert.
Az 1943. januári fellépéséről így írt a Magyar
Nemzet:
„A hegedűirodalom hálás gyöngyszemét, a Mendelssohn-koncertet a
feltűnően tehetséges Bánát Gábor játszotta. Jól beállított előadása máris
meglepő képességekkel tündököl s muzikalitása a szép tónussal ékes andanteban
nyilvánult meg a legszívhezszólóbban.”
A hangversenyéletről szőlő kis beszámolók 1943 júniusáig tesznek
említést Bánát fellépéseiről. 1943 őszétől a Főiskola növendékhangversenyei
mellett, már csak az OMIKE Művészakció színpadán és a különböző izraelita
intézmények rendezvényein tudott zenélni.
A háború után – rövid budapesti tartózkodást és nem kevés itteni
sikeres koncertfellépést követően - Bukarestbe ment, ahol Georges Enescu
partnere lett Beethoven, Brahms és Enescu szonátáinak előadásában. Újabb budapesti
közjáték után, 1946 őszén a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyre utazott, majd pályafutását
Amerikában folytatta. Bánát turnézott az USA-ban, Nyugat-Európában és később
Japánban. Zenélt a londoni és az oslói filharmonikusokkal, a hágai Residentie
Orkest-szel, a párizsi, zürichi és a hamburgi rádiószenekarokkal, a Detroit, a
Baltimore és a Westchester-i szimfonikusokkal, a Nemzeti Zenekari Társasággal.
Bánát a Smith College-ben és a Hart Music College-ban tanított, sokfelé
tartott előadást és a Westchester Konzervatórium hegedű tanszékét vezette. 2016-ban hunyt el.
1942 januárjában, az OMIKE Művészakcióban
történt fellépésével egyidőben hosszú interjút készített a Képes Családi Lapok-ban Bánát Gáborral, a „rövid nadrágos
művésszel” az író, újságíró Gervai Sándor. Az interjúnak egy személyes részét
másolom most ide:
„G. S.: Amit mondtad abban a kivételes
helyzetben voltál eddig, hogy zsidóságod miatt hátrány, mellőzés,
visszautasítás nem ért… A zsidóságról nem is tudhatsz semmit és ez nem a te
hibád. Ilyen körülmények között, mondd mit
jelent számodra a zsidóság?
B. G. : A zsidóságom teljesen tudatos bennem. A
legjobban talán úgy fejezhetném ki, hogy van
egy örök zsidóság, amely annyira emberi, hogy Isten nélkül egyáltalán nem
tud létezni. Hát ez az Istennel való
összekapcsoltság az, amit én az én helyzetemben zsidónak érzek….az egész
zsidó tudásom abból a három-négy mondatból áll, amelyet édesanyám nagyon régen
megtanított..
G. S.: Mondd csak el. (A Semá Jiszraélt mondja el.)
B. G. : Persze, te ezt érzelmességnek,
közhelynek, semmiségnek tartod, mert kevesled. De nekem ez a néhány sor a lefekvésem és felébredésem. Ezt mondom
el, ha bajban vagyok, ha félek, ha valami gyötör, szorongat.”
A képek forrása minden esetben a
gabrielbanat.com oldal.
1.) A
New-Yorki Filharmonikusok hivatalos portréja, 1985.
2.) Fellépés
a Hubay palotában, 1940.
3.) Enescuval
a bukaresti közös fellépéskor, 1945.
4.) Portré
1968
5.) Bánát/Kagan
zongoranégyes: Bánát Gábor, Diana Banat, Gerald Kagan, Susan Kagan, 1993.
3.jpg)