A „Fazekas” diákjai győztek a Budapesti Zsidó Hitközség országos vetélkedőjén

2023. December 04. / 11:07


A „Fazekas” diákjai győztek a Budapesti Zsidó Hitközség országos vetélkedőjén

2019 óta minden évben nagy sikerrel kerül megrendezésre hazánk legnépszerűbb zsidó tematikájú vetélkedője. December 3-án ötödszörre gyűltek össze a csapatok az ország különböző iskoláiból, ezúttal a Frankel Zsinagóga Micve Klubjában, hogy írásbeli és szóbeli vizsgákon adjanak számot a zsidó vallással kapcsolatos tudásukról.

Természetesen most sem maradhatott el a zsinagógalátgatás és a közös étkezés, hogy aztán a zsűri, azaz a Gonda Judit mesterpedagógus, dr. Verő Tamás főrabbi és dr. Nógrádi Gergely főkántor – hosszas tanakodás után – eredményt hirdessen.

tenei-verseny-23-12-győztesek.jpg

A JOODS Alapítvány támogatásával létrejött V. Országos Zsidó Zenei Vetélkedőn a budapesti  Mihály Gyakorló Általános Iskola és  diákjai, Igaz Anna és Igaz Nóra nyújtották a legjobb teljesítményt, akiket Simon Ágnes készített fel a versenyre.

A képzeletbeli dobogó második fokára a debreceni Csedreki Lia és Kocsis Liliána állhatott fel, a harmadik helyet pedig Dickmann Sára és Molnár-Harcos Odett szerezte meg.

Szívből gratulálunk!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Dr. Grósz Andor: ,,Legyenek világos céljaink"
Közélet
Félelem és bezárkózás a diaszpórában
2024. November 15. / 11:58

Félelem és bezárkózás a diaszpórában