A Szegeden élő, 42 éves Orosz Gábor hosszútávfutó arra készül, hogy futva teszi meg a budapesti Dohány utcai zsinagógától az Auschwitz-Birkenauig tartó, mintegy 400 kilométeres utat. A tervek szerint 2021. október 2-án indul, mert ekkor lesz a 80. évfordulója annak, hogy 1941 októberében elkezdték a hírhedt haláltábor felépítését.
Nem csak zsidóként, hanem apaként, emberként és sportolóként is emlékeznünk és emlékeztetünk kell, hogy a felejtés ne sokszorozza meg a veszteséget. Ezért is döntöttem úgy, hogy ezen a szomorú évfordulón méltó emléket kívánok állítani az áldozatoknak – olvasható abban a közleményben, amelyet a szegedi Orosz Gábor juttatott el a sajtónak.
Mint írja, 1941 októberében kezdték el építeni az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábort, ahol sok százezer magyar honfitársunk lelte halálát. Ezen alkalomból méltó emléket kíván állítani mártír honfitársainknak, ezért 2021. október 2-án futva indul el Auschwitzba. Az útvonalat úgy választotta meg, hogy pontosan 600 ezer lépést tegyen meg a magyar áldozatok emlékére.
A 42 éves Orosz Gábor 11 éve fut rendszeresen, a maratoni távnál hosszabb, ultramaratoni távokat 2017 óta teljesít. Az őszi emlékfutásra Maráz Zsuzsanna Spartathlon győztes ultrafutó segítségével készül Szegeden, tavasszal pedig egy 10 napos edzőtáborban a Zalai-dombságban.