Egy tragikus életű, elhagyott zsidófiú: Szécsi Pál

Számos legenda cirkulál róla, azt azonban nem mindenki tudja, hogy zsidónak született hazánk német megszállásának napján, március 19-én a magyar holokauszt évében. Ez az év volt az első traumája, amelyet aztán követett a többi. Ma lenne 77 éves. 

Amennyit tudni lehet az apjáról, abból úgy tűnik, hogy kicsit furcsa sikerkönyv-szerző ambíciójú ember volt, olyan könyveket írt, mint az „Ami a történelemből kimaradt” és nyelvújító ötletei is voltak idegen szavak honosítására, ezekkel sokkal inkább kevesebb, mint több sikert ért el. Szécsi Ferenc 1937-ben vette el Szemere Klárát, három gyerekük született és mindet megkeresztelték. Már hatályban volt 1938-tól az első zsidótörvény. 

Szécsi Pál a 20. századi történelem egyik legnyomasztóbb vasárnapi napján, 1944 március 19-én született. Egy zsidó kisbaba a német megszállással egy időben. Nem különösebben hívogató fogadtatás. Az első születésnapján az apja már nem élt, odaveszett a háború legutolsó heteiben, a többiek életben maradtak.

A történet innen már ismert

Az anyjuk árvaházba adta, elhagyta a gyerekeket, elment Magyarországról. Az élet továbbra sem mutatott sok biztatót Szécsi Pál számára, akit közben a Jóistennek megajándékozott szépséggel, hanggal és mozgással, csak elfogadással és biztonsággal, érzelmi stabilitással nem ajándékozta meg. Nem erősítette meg senki, amikor ideje lett volna, hogy jó, hogy elkezdte az életét 1944 március 19-én.

Öröm volt a nézése, a hallhatása, mégsem kellett senkinek és ezen egy egész ország rajongása nem segít. Szeretik leírni, hogy a nők bálványa volt, mint Gedeon bácsi, akiről énekelt. A dalaiban csupa könnyed, bájos vidámság van, alig is van súlyuk és kell hozzá a belőle kiáradó bájos, szégyenlős naivitás, hogy megbocsássuk ártatlanságukat. De elnézem Neked, mert engem szeretsz, s így rossz ember nem lehetsz. Együtt mentünk végig az úton és a többit nem tudom. Egyetlen tétova, szemérmes gesztusról szólnak ezek a dalok, annyit mondanak megnyugtató szándékkal, hogy tetszel nekem. És itt többnyire el is áll a szavuk. Megvan a terminus: kötődésképtelen volt. Olyan újszülött, akit Hitler csapatai fogadtak érkezésekor.

Az a furcsa, az nem hagy nyugodni sokakat, hogy a két kép sehogy nem illik össze: a tragikus Szécsi Pál a viccesen érzelmes slágerek csupa mosoly előadójával. Máté Péter szövegei illeszkednek a sorsához. Szécsi Pál esetében egyszerre emlékezhetünk a szép és kedves semmiségeket játékos sármmal zengő fiatalemberre és a 30 évesen, végül eredményesen öngyilkossá váló eredendően magányos árvára.

Aki természetesen nem tartozott közénk, zsidók közé, nem tartozott szegény sehová. És még csak tanulság sincs vigaszul azon kívül, amit Tamási Áron Ábelje mond, az agyonidézett megállapítás, hogy mindenkinek otthon kéne lennie valahol a földön.