A város neki köszönheti, hogy lettek újra védett házak – Perczel Annára emlékezünk

2021. Június 22. / 15:37


A város neki köszönheti, hogy lettek újra védett házak – Perczel Annára emlékezünk

Anna volt ennek a városnak legszelídebb, de szelídségében is megingathatatlan, meg nem hátráló védelmezője. A város neki köszönheti, hogy lettek újra védett házak, és nem rajta múlott, hogy a házak többségének ugyanaz a sors jutott, mint sokaknak a védett házakban egykoron.

Akkor ismertem meg Annát, amikor éppen a Dunát védte; nem csak a folyót, az élővilágot, az ártéri erdőt, a természetet, hanem a normális élethez való jogot a víz mindkét oldalán: a magyar és a szlovák parton is.

Amiképpen a Józsefvárosban sem csak a házakat óvta, hanem -ahogyan mondta – a tízemeletes, zárt tömbökkel szemben, az emberi léptékű, emberhez méltó életet: az öregasszonyokat óvta a házak előtti padon, a virágágyásokat az udvaron, az utcán játszó gyerekeket, a kapcsolatot, az ott élő emberek között.

A pesti Zsidónegyedben nem a múltat védte, hanem az önismeretet. Úgy vélte: a városnak az egymásra épülő rétegekből lehet csak szervesen fejlődnie, ahol megőrződnek, ahelyett, hogy elpusztulnának, a múlt építészeti, tárgyi emlékei, ahol látható, tapintható módon rakódnak egymásra az egymásra következő korok rétegei. Ahhoz, hogy tudjuk kik vagyunk, tudnunk kell honnan jövünk. Ismernünk kell azt a sok munkát, életet, szenvedést, rettenetes halált, ami a városnak ebben a részében a lakóknak osztályrészül jutott. Óvta az emlékek, az emlékezés, így magunk jobb megismerésének jogát.

Anna a vesztett ügyek védelmezője volt. Nem ő akarta így; sokaknak jutott ez a sors errefelé. Szerette volna megmenteni azt, amit védett, de tudta: nem csak, nem is elsősorban, a győzelem miatt kell harcolnia. Anna azért küzdött, hogy segítsen megőrizni az emberségünket, hogy megmutassa, lehet félelem nélkül élni és beszélni, a hatalom szemébe mondani az igazat. A hatalommal szemben alulmaradni, nem mindig vereség, sokszor győzelem az emberi félelem fölött. Amikor a várost óvta Anna, a mi tisztességünkért is küzdött, bennünket is óvott attól, hogy föladjuk, hogy beletörődjünk, hogy elfogadjuk, ami nem elfogadható.

Reménytelennek tűnő pillanatokban – és tudjuk, sok lesz még ilyen – jusson majd eszünkbe szelíd, okos alakja és a példa, amit adott nekünk.

Rév István emlékező beszéde Perczel Anna temetésén hangzott el.  

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Egy gesztus margójára
2021. Július 23. / 13:34

Egy gesztus margójára

Kommentek