Temetőt rongálni vandalizmus, halottak békéjét megrongálni közösség elleni támadás
Ismeretlenek megrongálták a budakeszi zsidótemető sírjainak egy részét szombatra virradóra, az ügyben a rendőrség rongálás vétség gyanúja miatt indított nyomozást.
„Temetőt rongálni – legyen az bármely vallási közösségé – elítélendő vandalizmus. A halottak békéjét megzavarni egyet jelent az élő közösség tagjai elleni támadással – mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, aki hozzátette: 2021. telén részt vettem a helyi zsidó közösség hanukai gyertyagyújtásán. Az utcán, nyilvános helyen felállított hanukai gyertyatartót a 8 napos ünnep alatt nem érte bántódás.
A helyszínen és a környéken adatokat gyűjtenek, nyomok után kutatnak, és mindent megtesznek a tettesek azonosítása, felkutatása, illetve elfogása érdekében – írták. Sajtóinformációk szerint az elkövetők kidöntötték, összetörték az amúgy is rossz állapotban lévő síremlékek mintegy felét, az anyagi kár jelentős.
A Pest Megyei Rendőr főkapitányság az MTI kérdésére azt közölte: a temetőben történt sírrongálásról szombat délelőtt értesültek, és megkezdték a nyomozati munkát.
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Toronyi Zsuzsa és Novák Attila az ügynökaktákat vizsgáló Mazsihisz-bizottságról