Ne felejtsük el: megújul a Mazsihisz Szeretetkórháza

2020. Augusztus 14. / 12:41


Ne felejtsük el: megújul a Mazsihisz Szeretetkórháza

Éppen egy éve történt, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) fenntartásában működő Szeretetkórház megkapta az építési engedélyt arra a csaknem 5 milliárdos beruházásra, amelynek keretében az intézmény teljes egészében megújul. A magyar kormány által jóváhagyott állami támogatás révén a kórházban régiós gerontológiai központot alakítanak ki, korszerűsítik a kórtermeket, a műszerparkot, az informatikai eszközöket, fejlesztik az egészségügyi ellátást és a lelki gondozást.


A Szeretetkórház felújításának előkészítése évekkel ezelőtt elkezdődött, és a projekt egyik fontos állomása volt 2017-ben, amikor Heisler András, a Mazsihisz elnöke a beruházásról Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetett. A kormányfő a támogatásáról biztosította a korszerűsítést, amelynek eredményeként az intézményben XXI. századi követelményeknek megfelelő körülményeket alakítanak, alakítottak ki.

kórh2.jpgA napokban elkezdődött az új tető építése

Lényeges mozzanata a projektnek, hogy más egyházakkal közösen valósul meg: részt vesz benne a Mazsihisz Szeretetkórházán kívül a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Budapesti Szent Ferenc Kórház és a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza. Az említett egyházi kórházak a születéstől az élet végéig fölosztották egymás között a betegellátás különböző ágait, így – több évtizedes profiljának megfelelően – a Mazsihisz kórháza végzi majd az időskori, gerontológiai ápolást. 

Idén februárban történt meg a III. Belgyógyászati osztály átadása, márciusban be is költöztek az ápoltak, majd a II. Belgyógyászati osztályt kellett kiüríteni, átköltöztetni a betegeket, elindítani a bontást és az újjáépítést. Májusban választották ki a következő ütem kivitelezőjét, a II. épület mintegy nettó 1,56 milliárd forint költségű fejlesztését a Kolmann Bau Kft. vállalta el.

kórh.jpgFotók: Szeretetkórház/Facebook

A beruházás ügyében a közelmúltban levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke a budapesti Mazsihisz Szeretetkórház támogatásáért és a felújításához nyújtott kormányzati segítségért. Mint írta, a budapesti zsidó kórház egyedülálló és különleges intézmény közösségünk és a világszerte élő zsidók számára egyaránt. „Mivel az intézmény a régió egyetlen zsidó kórháza, létezése, valamint a személyzet és a betegek jóléte különösen fontos számunkra. Heisler elnök úrral együtt éppen ezért külön szeretnék köszönetet mondani az idős embereknek nyújtott támogatásáért, akik közt számos holokauszt-túlélő is van” – közölte Ronald S. Lauder. 

(Címlapkép: a beruházás látványterve)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek