Mazsihisz: A Dohány utcai zsinagógába hívjuk a részegen gyalázkodó fiatalokat

2022. Május 04. / 15:42


Mazsihisz: A Dohány utcai zsinagógába hívjuk a részegen gyalázkodó fiatalokat

Mint azt korábban megírtuk, 2022. május elsején hajnalban négy ittas fiatalember randalírozott a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl téren. A fiatalok, jól láthatóan részegen, a kerítést rugdosták, szemetet dobáltak az épület felé, náci karlendítéssel pózoltak, majd levizelték a zsinagóga falait.

Az esetet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Biztonsági Szolgálata jelezte a rendőrség felé, a tetteseket a nyomozók két nap alatt megtalálták és előállították, majd csoportosan elkövetett garázdaság vádjával gyanúsítottként hallgatták ki.

A négy fiatal saját védelmében arra hivatkozott, hogy erősen ittas állapotban voltak, és tettüket megbánták.

A zsidóságban fontos alapelv a megtérés (tesuvá), amelynek feltétele, hogy ne csak szavak, hanem tettek is kísérjék. Ezért arra hívjuk fel az elkövetőket, hogy látogassák meg a Dohány utcai zsinagógát és az ahhoz kapcsolódó gettómúzeumot, nézzenek szembe azzal, hogy az általuk bemocskolt épület milyen jelentőséggel bír, és lássák meg, hogy a náci karlendítés milyen bűnökhöz társul.

A Mazsihisz megadja a szakértő segítséget ehhez a szembenézéshez.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek