Az első zsidó
hitközségi fenntartásban működő házi segítségnyújtó szolgálat elindult
Magyarországon, MAZSIHISZ Házi Segítségnyújtó Szolgálat néven. A célcsoportjában
elsődlegesen azok a másod-generációs, zsidó közösséghez kötődő emberek
tartoznak, akiknek a házi segítségnyújtás keretében saját otthonukban,
lakókörnyezetükben biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében
szükséges ellátást.
Küldetésünk, hogy olyan aktív támogatást kaphassanak
mindennapi életükhöz, amely lehetővé teszi, hogy minél tovább maradhassanak
biztonságot nyújtó, saját környezetükben.
Kik igényelhetnek
házi segítségnyújtást?
A házi
segítségnyújtás igénybevételét javasoljuk:
- akik
otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek
- az
egészségi állapotuk miatt rászoruló személyeknek, illetve bentlakásos
intézményi elhelyezésre várakozók részére és
akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükbe történő visszailleszkedés
céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához.
- célcsoportunk:
az 1945. október 31. után született generációk, a másod-harmadgenerációs
túlélők
Munkánk során
alapvetéseink: a gondoskodás, odafigyelés és bizalom.
A házi segítségnyújtást,
az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartása érdekében szükséges ellátást otthonában
biztosítja.
Az igénybevételt
megelőzően a szociális szakemberek felmérik a gondozási szükségletet, melynek
figyelembevételével személyre szóló szolgáltatást nyújtanak.
Budapest
közigazgatási területén lakcímmel rendelkező ügyfeleket tudunk felvenni a
szolgáltatásra.
Az igénybevétel
feltételei:
▪ Gondozási szükséglet vizsgálat, melyet munkatársunk az igénylő otthonában elvégez, melynek keretében kerül megállapításra, hogy az ellátást igénylőnek szociális segítés vagy személyi gondozás indokolt.
▪ Ellátás iránti kérelem
▪ Orvosi igazolás, szakorvosi vélemény, határozat
▪ Jövedelem igazolás
▪ Budapesti lakcím
Ez a szolgáltatás
önkéntesen, saját kezdeményezésre vehető igénybe.
A szolgáltatás
igényelhető:
Mazsihisz Házi
Segítségnyújtó Szolgálat
E-mail:
hazisegitsegnyujtas@mazsihisz.hu
Telefon: +36
30 342 9172, 413 55 00/268
Cím: 1075 Budapest, Síp
utca 12.
Milyen
szolgáltatásokat biztosítunk?
A
házi segítségnyújtásban magasan képzett munkatársaink feladatuk ellátása során
segítséget nyújtanak ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális,
szociális szükséglete saját környezetében, az életkorának, élethelyzetének és
egészségi állapotának megfelelően, a meglévő képességeinek fenntartásával,
felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen.
Főbb szolgáltatások:
▪ segítségnyújtás a
tisztálkodásban,
▪ bevásárlás,
▪ étkeztetés,
▪ gyógyszer
felíratás, kiváltás, kikészítés,
▪ szociális
ügyintézés,
▪ kísérés,
▪ segítségnyújtás a
háztartási munkában,
▪ alapápolási
tevékenységek.
A házi
segítségnyújtás hétköznapokon hétfőtől-péntekig igényelhető. A szolgáltatás
szakmai tartalma minden esetben a jogszabályi előírásoknak megfelelően
alakul.
A szolgáltatásért
térítési díjat kell fizetni.
A térítési díj
megállapítására, elszámolására a Szociális igazgatásról és a szociális
ellátásról szóló 1993. III. törvényben, a 29/1993. (II.17.) Kormányrendeletben,
valamint a Mazsihisz Házi Segítségnyújtó Szolgálat tárgyévre vonatkozó személyi
térítési díjról szóló fenntartói határozata irányadóak.