A Mazsihisz székházában a HIPA delegációja

2024. Február 13. / 13:43


A Mazsihisz székházában a HIPA delegációja

A Magyarországon dolgozó külföldi tudósítókat tömörítő Hungarian International Press Association (HIPA) delegációja látogatott ma a Mazsihisz Síp utcai székházába, ahol dr. Grósz Andor, a Szövetség elnöke tájékoztatta a megjelenteket a magyar zsidóság jelenlegi viszonyairól, a Mazsihisz tevékenységéről és az október hetedike után előállt helyzetről.

A magyar zsidóság XX. századi történetének főbb állomásai, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) tevékenysége, feladatai és intézményei, a magyar zsidók jelenlegi körülményei, valamint az október hetediki terrortámadás óta eltelt időszak eseményei kerültek szóba azon a megbeszélésen, amelyen a Hungarian International Press Association (HIPA) tagjai, valamint több budapesti diplomáciai képviselet munkatársai vettek részt. 

Az említett témakörökről dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke tájékoztatta a vendégeket, majd válaszolt a felmerült kérdésekre is. A beszélgetést a Magyarországon élő brit újságíró, Kester Eddy, a HIPA elnöke vezette. 

Címlapkép: az asztalfőn szemben (jobbról balra) Kester Eddy, dr. Grósz Andor és Dóra Bálint. Fotó: Mazsihisz.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek