A bíróság elutasította a Jobbik feljelentését a MAZSIHISZ elnökével szemben

2011. Március 16. / 18:33


A bíróság elutasította a Jobbik feljelentését a MAZSIHISZ elnökével szemben

Mazsihisz


A Jobbik a 2010. december 14. napján benyújtott beadványában azt kifogásolta, hogy dr. Feldmájer Péter a MAZSIHISZ elnöke az ATV 2010. november 19-i adásában az alábbi kijelentéseket tette.



1. a Jobbik antiszemita politikát folytató párt

2. „a Károlyi szobrot, és ezáltal a magyar demokráciát, a magyar embereket gyalázta meg a Jobbik”

3. a Jobbik nézete szerint „a legfőbb gond a világgal, hogy a világban zsidók is élnek és a zsidókat valamilyen módon el kell távolítani”

4. ezek a csoportok „szeretnék, ha a faji gyűlölet, az antiszemitizmus Magyarországon igen nagy teret nyerne.”

5. „Persze már így is túlzottan nagy teret nyert, ha megnézzük, a legutóbbi parlamenti választásokat, hiszen jelentős erő került be a Parlamentbe, akik kifejezetten rasszista, antiszemita nézeteket hangoztatnak, de ők azt szeretnék sugallani, hogy Magyarországnak ez a legfőbb baja.”

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a feljelentő kifogásait nem találta alaposnak, a fellebbezés során eljárt Fővárosi Bíróság pedig ezzel egyetértett, és az eljárást jogerősen megszüntette.


Az ügyben hozott bírói döntéseket ide kattintva lehet megtekinteni

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek