Jubileumi Kántorkoncert az Újpesti Nagyzsinagógában

2024. Augusztus 16. / 16:54


Jubileumi Kántorkoncert az Újpesti Nagyzsinagógában

Komoly hagyomány, hiszen 15 éves idén a Kántorkoncert, amit rendszerint az Újpesti Nagyzsinagógában rendeznek meg, az Újpesti Városnapok záróakkordjaként. Idén szeptember 1-én, vasárnap kora este 6 órai kezdettel várják a kántorzene és a neológ dallamok kedvelőit a Nagyzsinagógába. Székelyhidi Hajnalka, a Kántorkoncert egyik alapító-szervezője az Újpest Média munkatársának Beszterczey Juditnak elmondta, hogy idén egy neves izraeli kántor, Chaim Stern mutatkozik be az újpesti zsinagóga patinás falai között. 

A 27 éves Stern korábban fellépett már a Művészetek Palotájában, s jelenleg a Müncheni Nagyzsinagóga kántora. Székelyhidi Hajnalka szerint rendkívüli karrier áll az ifjú kántor előtt, aki magyar gyökerekkel bír. Dédnagyapja, aki ismert kántor volt, Budapesten született. ’’Yankel Peshter” rabbinak becézték. Az alapítónő hangsúlyozta, a Kántorkoncert egyik alapvető eleme, hogy új, fiatal tehetségeknek biztosítanak bemutatkozási lehetőséget. Emlékeztetett rá, 15 évvel ezelőtt, a Kántorkoncert indulásakor még Zucker Immánuel főkántor is pályakezdő volt és most már az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem oktatója. A hallgatók idén is számíthatnak Fekete László főkántor és Rudas Dániel kántor fellépésére, akik a Dohány utcai zsinagóga kántorai.

Székelyhidi HajnalkaSzékelyhidi Hajnalka

Ami a programot illeti, Székelyhidi Hajnalka arról tájékoztatott, hogy idén is XIX.-XX. századi kántorzene, kántorima csendül fel, mely által a neológ zsidóság egyházi dallamaival ismerkedhetnek a résztvevők, olyan ifjú zeneszerzők alkotásai révén, mint Solti Árpád vagy Bucz Magor.

A hangverseny második részében pedig – a hagyományokhoz hűen – népszerű dallamok következnek. Elhangzik a Nyomorultak című musicalből Jean Valjean imája Rudas Dániel előadásában, Chaim Stern Nino Rota klasszikusát, a Keresztapa film egyik dalát adja elő, de felcsendül J.M.Lacalle Amapola dala Raáb Gábor előimádkozó előadásában. A Kántorkoncerten idén is a MÁV Szimfonikusok kísérik a szólistákat, Török Levente karmester vezetésével. Az ifjú karmester a 2024/25-ös évadtól a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetőjeként mutatkozik be. 

Az idei újpesti Kántorkoncert immár bekerült a Zsidó Kulturális Fesztivál programjába, létrejöttét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és Újpest Önkormányzata támogatja. 

A koncert ingyenes, helyfoglalás érkezés szerint.

ÚJPEST-kántor-Logo_sor.jpg

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Könyvajánló: Levelek a Kner család életéből
Kultúra
A káprázatos Für Emil festőművész tárlata elé