Balkáni fejedelmek az ima, oktatás és közösség legszebb házában

2021. Augusztus 24. / 12:48


Balkáni fejedelmek az ima, oktatás és közösség legszebb házában

Szerző: Kácsor Zsolt

A világhírű Boban Marković Orkestar adott koncertet tegnap Palya Bea énekesnő közreműködésével a 23. Zsidó Kulturális Fesztiválon a Dohány utcai zsinagógában. Mielőtt a zene felcsendült volna, Schöner Alfréd főrabbi, nyugalmazott professzor köszöntötte a közönséget, méghozzá igazi rabbi módjára, azaz rövid tanítást adva.


– A zsidó tradíció szerint a zsinagóga három elnevezéssel bír. Az egyik a bét hátfila, vagyis az imádság  háza, a másik a bét hámidrás, az oktatás háza, a harmadik pedig a bát háknesszet, a közösség, a gyülekezet háza – mondta bevezetőjében Schöner Alfréd főrabbi. 

sch.jpgSchöner Alfréd főrabbi

Hozzátette: „a Dohány utcai templom – amelyről nyugodtan elmondhatom, hogy a világ legszebb zsinagógája, histen a szépség szubjektív  – ezt a három kifejezést kimeríti, hiszen fennállásának több mint 160 éve alatt szinte nem volt olyan nap, amikor ebben a közösségben ima ne lett volna, és ez igaz a Soá időszakára is. Egyetlen kivétel volt, az elmúlt másfél esztendő, a világjárvány”. 

A főrabbi a beszédét ezzel zárta: „most, hogy önök itt vannak és megtisztelnek minket jelenlétükkel, ez a zsinagóga újra az imádság háza, másrészt az oktatásé, s harmadrészt a gyülekezésé: hiszen itt ma önök azért gyűltek össze közösséget formálva, hogy közös művészeti élményben legyen részük és ezáltal is tanuljanak”.

E szavak után a muzsikáé volt a főszerep. Boban Marković és rezesei léptek színpadra, hogy ismét bebizonyítsák: hosszú évek alatt megérdemelt módon váltak a Balkán zenei fejedelmeivé. 

pb1.jpgPalya Bea énekenső

A Boban Marković Orkestar – mint azt a programajánlóban olvashatták – valóban mindent elért, amit zenekar elérhet a világ ezen szegletében; díjak sokasága, több százezer eladott lemez, klub- és fesztiválkoncertek százai kísérik útjukat, rajongók tízezrei követik örömzenélésüket, bárhol is játszanak Európában. A világhírű szerb trombitás rezesbandája ezúttal Palya Beával kiegészülve szerzett emlékezetes élményt a közönségnek.

(Fotók: Szentgyörgyi Ákos/BZSH)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Ünnepek
Figyelem: már kapható a pészahi macesz!
2024. Április 05. / 14:22

Figyelem: már kapható a pészahi macesz!

Zsidó világ
Örök tűz égjen az oltáron – Jó szombatot!