55 Év Harmóniában – A Goldmark Kórus Ünnepi Koncertje

2025. Február 13. / 10:19


55 Év Harmóniában – A Goldmark Kórus Ünnepi Koncertje

A Rumbach zsinagóga falai között felejthetetlen zenei eseményre került sor: a Goldmark kórus fennállásának 55. évfordulóját méltatták egy nagyszabású, teltházas születésnapi koncerttel. Igazi közösségi programon vehettek részt az érdeklődők, ahol megismerhették a kórus múltját és sikereit, találkozva a régi és új tagokkal.

goldmark-55-1.jpg

"A múltat kutatva megőrizni, a ma számára feleleveníteni, bemutatni és terjeszteni a zenét szerető és a zsidó zenét megismerni kívánó hallatóság számára. A zsidó hitélet zenei anyagát újra bevinni a zsinagógákba, a koncerttermekbe és új színekkel bővíteni dallamvilágunkat." – E gondolatokkal adott megbízást a kórus szervezésére Scheiber Sándor, az Országos Rabbiképző Intézet vezetője 1969-ben, ekkor kezdődött meg a Goldmark kórus története.

Scheiber Sándor professzor ösztönzésére Ádám Emil megszervezte a kórust, ezzel őrizve meg a háború előtti zsidó zenei hagyományokat. A kezdeményezés bátor lépés volt abban a korban, amikor a vallásos közösségi szerveződések sok akadályba ütköztek. Mégis, Ádám Emil kitartása, a Rabbiképző támogatása és a kórus első sikerei egyre szélesebb körben tették ismertté az énekkart. 1974-ben felvették a Goldmark nevet, és az évek során nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is hírnevet szereztek.

goldmrak-55-2.jpg

A kezdeti évek célkitűzései kimondatlanul is a háború előtti dallamok felelevenítése volt, az ünnepi motívumok megismertetése a hallgatósággal. A Goldmark Kórus megalakulása óta küldetésének tekinti a zsidó zenei hagyományok megőrzését és továbbadását, nemcsak a zsidó közösség, hanem a szélesebb nyilvánosság számára is. Az évek során a kórus fellépett zsinagógai és vallási eseményeken, valamint koncerttermekben, kulturális fesztiválokon és nemzetközi színpadokon is, bemutatva a zsidó zene sokszínűségét. Ez a törekvés különösen fontos volt az 1970-es és 1980-as években, a hagyományok ápolásának kihívásokkal teli időszakában.

A magyarországi zsidó közösségen kívül a kórus számos európai országban is elismerést szerzett, többek között Németországban, Ausztriában és Izraelben, ahol hangversenyeiket mindig nagy érdeklődés övezi. Az 1986-os izraeli koncertjük, amelyet az államelnöknek adtak a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok szünetelése idején, különösen emlékezetes pillanat volt. 

goldmark55-3.jpg

A kórus vezetését Ádám Emil halála után lánya, Ádám Mária vette át, aki édesapja örökségét méltó módon és nagy odaadással folytatta. Az ő keze alatt a Goldmark kórus nemcsak megőrizte, hanem újabb szintre is emelte azt a hagyományt, amelynek ápolása az együttes küldetése volt a kezdetektől fogva. Fennállásuk 55 éve alatt egyre bővült repertoár, amely a klasszikus zsidó liturgikus dallamokon túlmenően magában foglalja a jiddis és héber népdalokat, kántori műveket, valamint az évtizedek alatt kortárs szerzők kórusműveivel is bővült.

goldmark-55-4.jpg

A Rumbach zsinagóga történelmi falai között megrendezésre kerülő évfordulós koncert minden várakozást felülmúlt. A nézőtér zsúfolásig megtelt régi és új kórustagokkal, családtagokkal, barátokkal, valamint a zsidó zenei világ kedvelőivel. A színes repertoárban felcsendült Ádám Emil szerzeménye, az Áldás, amely először 1942-ben, a Debreceni Zsidó Gimnazisták előadásában hangzott fel; de hallhatóak voltak többek között: Samuel Almann: Szöfirasz hoajmer című kórusműve, amelyben elhangzik az Omer számlálás tórai parancsa, Goldmark Károly: Búcsú című szerzeménye,, Lewandowsky 150. zsoltára, valamint  Ádám Emil Hámávdilja is.

Fotók: Róth LászlóFotók: Róth László

A közönség hosszú tapssal fejezte ki háláját és elismerését Ádám Máriának és a kórus minden egyes tagjának. Az est kihagyhatatlan művészeti jelentősége mellett valódi közösségi esemény is volt, a jó hangulat pedig mosolyt csak valamennyiünk arcára.

Bemutatjuk az 55 éves Goldmark-kórust
Az ünnepi kiadványt PDF formában 
ide kattintva tudja letölteni.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek