Sztepan Banderáról akarnak elnevezni egy sportarénát a nyugat-ukrajnai Lembergben

2021. Március 17. / 18:51


Sztepan Banderáról akarnak elnevezni egy sportarénát a nyugat-ukrajnai Lembergben

Megszavazta kedden a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) megyei tanács azt a határozatot, amelyben a kormányhoz, valamint a sport- és ifjúsági minisztériumhoz fordulnak azzal a kéréssel, hogy Sztepan Banderáról, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) alapítójáról nevezhessék el városuk sportarénáját.

A döntést a kormánynak kell meghoznia, ugyanis a stadion állami tulajdonban van. Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint a döntés újabb diplomáciai vihart kavarhat Ukrajna és Lengyelország között. E hónapban ugyanis egy másik nyugat-ukrajnai város, Ternopil az UPA egy másik volt vezetőjéről, annak főparancsnokáról, Roman Suhevicsről nevezte el stadionját. 

A ternopili döntés ellen tiltakozott a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete, Ternopil lengyel testvérvárosa pedig bejelentette, hogy felfüggeszti a kapcsolatokat és a közös projekteket az ukrán várossal, valamint Joel Lion, Izrael ukrajnai nagykövete is rosszallásának adott hangot. Az ukrán külügyminisztérium az utóbbira azt válaszolta, hogy a diplomatáknak az ukrán és az izraeli nép közötti barátság és kölcsönös tisztelet erősítésén kell munkálkodniuk, és nem fordítva – emlékeztetett a hírportál.

Az 1942-ben Bandera által alapított Ukrán Felkelő Hadseregnek (UPA) – az ukrán történészek jelenlegi álláspontja szerint – fő célja a független ukrán állam megteremtése volt. Ennek érdekében eleinte együttműködött a náci németekkel, később viszont szembefordult velük, mivel éppúgy, mint a szovjeteket, őket is megszállóknak tekintette, és ezután mindkét hadsereg ellen harcot vívott a második világháborúban. AZ UPA szerepe a második világháborúban azonban sokak által máig vitatott. A lengyelek és az ukránok között komoly vitát okoz a volinyi mészárlás megítélése. 

A régióban 1943-ban az UPA – lengyelországi történészek szerint – több mint százezer lengyelt mészárolt le. Ukrán kutatók szerint viszont a tragédiát az váltotta ki, hogy a megszálló hitleristák ellen küzdő lengyel földalatti Honi Hadsereg az UPA ellen is harcolt, és ebbe a lengyel civil lakosság is bekapcsolódott. A mészárlás az ő értelmezésükben megtorlás volt UPA-partizánok és vétlen ukrán nemzetiségű civilek haláláért. (MTI)

Címlapkép: középen Sztepan Bandera látható SS egyenruhában.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek