Őrizetbe vettek több száz ultraortodox zsidót a korlátozások megszegése miatt

2020. Május 13. / 17:13


Őrizetbe vettek több száz ultraortodox zsidót a korlátozások megszegése miatt

Az ország északi részének hagyományos zarándokhelyénél az izraeli rendőrség őrizetbe vett 320 ultraortodox zsidót a koronavírus-korlátozások megszegése miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.

A ynet értesülése szerint a 317 letartóztatottat néhány óra elteltével szabadon engedtek figyelmeztetés és bírság kiszabása után, de három, a rendőröket megtámadó ultraortodox férfit még mindig fogva tartanak.

A keddi lagbaómer ünnepnapján százezres ultraortodox tömeg keresi fel minden évben Észak-Izraelben Simon Bar Joháj rabbi sírját, hogy tüzeket gyújtsanak és közösen imádkozzanak.

Idén azonban a járványveszély miatti gyülekezési tilalom nem tette lehetővé a szokásos, kétnapos népünnepélyt, és a rendőrség már egy héttel korábban lezárta a Meronban található síremléket.

A tiltás ellenére több száz ultraortodox zsidó a szent helyhez utazott, és ott összeütközésbe került a rendőrökkel. Kövekkel és különböző tárgyakkal dobálták a rend őreit, akik az incidens során letartóztattak háromszáz hívőt a járványügyi előírások megszegése miatt.

Jeruzsálem legvallásosabb, Mea Searim nevű lakónegyedében is megszegték a rendelkezéseket, és mintegy ezerfős, szájmaszkot nem viselő, szoros közelségben álló tömeg gyűlt össze egy tűzrakási ceremóniára. Szintén tüzeket raktak, és tömegekbe verődtek Bét Semes város vallásos lakói.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök közleményben ítélte el a szabályszegést, és Meir Ben Sabat, a nemzetbiztonsági tanács vezetője figyelmeztetett rá, hogy ez a viselkedés a járvány robbanásszerű terjedéséhez vezethet. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek