Kik azok a zsidók? – sorozat indult arabul a muszlim fiataloknak

2020. Február 04. / 12:55


Kik azok a zsidók? – sorozat indult arabul a muszlim fiataloknak

Szerző: Kácsor Zsolt

Az Amerikai Zsidó Bizottság (American Jewish Committee – AJC) külön igazgatóságot hozott létre a muszlim-zsidó kapcsolatok kezelésére azzal a céllal, hogy hidakat építsenek a két vallás között nem csak az Egyesült Államokban, hanem Európában, a Közel-Keleten, Ázsiában és Afrikában is. A napokban indult el egyik legjelentősebb programjuk, amelynek keretében sorozatot indítottak a zsidó történelemről, vallásról és kultúráról – méghozzá arab nyelven. 


A több földrészen jelen lévő Amerikai Zsidó Bizottság (American Jewish Committee – AJC) új animációs sorozata jelentős lépés a muszlim és zsidó világ kibékítése felé, hiszen arab nyelven kívánja eljutni muszlim fiatalok millióihoz, köztük olyan 30 év alattiakhoz, akik még soha nem találkoztak személyesen zsidókkal. 

sorozat arabul az An al-Yahud, azaz A zsidókról címet kapta, ami a legtömörebben fejezi ki, hogy kikről és miről szól: a zsidó történelemről, kultúráról, a zsidók és Izrael kapcsolatáról, valamint azokról az antiszemita közhelyekről, amelyek az arab világban keringenek a zsidókkal kapcsolatban. A sorozat egyes részei elérhetők többek között a You Tube-on és a Twitteren is, a szervezők ugyanis a közösségi média erejét kívánják felhasználni a sorozat „békeközvetítő” szerepének betöltésére.

A széria első része a Kik azok a zsidók? címet kapta ( a fönti videóban az angol nyelvű verziót láthatják). Február közepétől már jönnek is az új részek, amelyek között lesz olyan, amely Jeruzsálemet mutatja be, és külön fejezetet szentelnek a holokauszt bemutatásának is. 


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Elhunyt Gát György filmrendező, producer
2024. Március 13. / 20:41

Elhunyt Gát György filmrendező, producer