Az én zsinagógám, az én rabbim – Pályázati kiírás

2019. Január 11. / 13:49


Az én zsinagógám, az én rabbim – Pályázati kiírás

Kedves szülők, kedves gyerekek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) pályázatot hirdet zsidó óvodák és iskolák tanulói számára azzal a céllal, hogy a gyerekeknek lehetőséget adjon zsidó értékekből fakadó gondolkodásra és alkotásra, és jövő nemzedékeit segítse bevonni a zsidó közösségi életbe és a zsidóság megélésébe. A pályázaton kiscsoporttól az érettségiző évfolyamig négy különböző korcsoportban lehet indulni, a korosztálynak megfelelő pályaművek elkészítésével.


PÁLYÁZATI TÉMÁK ÉS LEÍRÁSUK


gyerekek_palyazat.jpg Óvodás korcsoport:
„Az én zsinagógám” – „Az én rabbim”


A feladat egy rajz elkészítése A4-es papíron, vagy Az én zsinagógám vagy Az én rabbim címmel. A kép fotó kivételével bármilyen technikával (vízfesték, grafit, kollázs stb.) készíthető.

FORMAI KÖVETELMÉNYEK:
A képeket dupla borítékban vagy a postai borítékon belül lezárt papírdossziéban várjuk.
A belső borítékon vagy papírdosszién a következő információk szerepelhetnek: a rajz címe és a jelige.
A belső borítékon vagy papírdosszién, valamint a rajzon nem jelenhet meg sem a rajz készítőjének, sem a pedagógusnak, sem a szülőnek, sem az oktatási intézménynek a neve, és semmilyen egyéb, személyére utaló adat.

A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA:

Rajz a jeligével ellátott belső borítékban vagy dossziéban
Honlapról letölthető űrlap, amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.

A beküldött rajz mellé az alábbi űrlapot kötelezően csatolni kell, melyet ide kattintva lehet letölteni!

DÍJAK
Első díj: csoportos színház vagy élménypark-belépő
Második díj: 15 000 forintos játékvásárlási utalvány
Harmadik díj: 10 000 forintos játékvásárlási utalvány

Elemis korcsoport (a hagyományos tagolás szerinti 1-4. osztály)
„Kedvenc történetem a rabbimmal”


Rajzolj és mesélj, készíts képregényt! Van egy érdekes és számodra fontos történeted a rabbiddal? Egy széderestéről vagy a hannukai gyertyagyújtásról? Egy iskolai kirándulásról vagy táborról? Meséld el egy képregényben! A képregényt legalább egy, legfeljebb 4 oldalon, oldalanként minimum 4 darab képpel készítsd el. A fotó kivételével bármilyen technikát használhatsz!

FORMAI KÖVETELMÉNYEK:

A képregényeket dupla borítékban vagy a postai borítékon belül lezárt papírdossziéban várjuk.
A belső borítékon vagy papírdosszién a következő információk szerepelhetnek: a képregény címe és a jelige.
A belső borítékon vagy papírdosszién, valamint a képregényen nem jelenhet meg sem a rajz készítőjének, sem a pedagógusnak, sem a szülőnek, sem az oktatási intézménynek a neve, és semmilyen egyéb, személyére utaló adat.

A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA:

Képregény a jeligével ellátott belső borítékban vagy dossziéban
Honlapról letölthető űrlap, amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.

A beküldött képregény mellé az alábbi űrlapot kötelezően csatolnod kell, melyet ide kattintva lehet letölteni!

DÍJAK

Első díj: 20 000 forintos könyvvásárlási utalvány
Második díj: 15 000 forintos könyvvásárlási utalvány
Harmadik díj: 10 000 forintos könyvvásárlási utalvány

Felső tagozat (a hagyományos tagolás szerinti 5-8. osztály)
„Rabbi, micve, cödoko…”


Szereted a meséket? Szeretsz mesélni? Írj egy zsidó mesét, és szerepeljenek benne a fenti szavak: rabbi, micve, cödoko. A meséd ne legyen rövidebb, mint 2 oldal, de ne legyen hosszabb, mint 3 oldal, használd a Times New Roman betűkészletet, a 12-es nagyságot és a másfélszeres sortávot, a címlapra írd rá a címét és egy jeligét.

FORMAI KÖVETELMÉNYEK:

A meséket e-mailben várjuk, a fájlban nem szerepelhet sem a rajz készítőjének, sem a pedagógusnak, sem a szülőnek, sem az oktatási intézménynek a neve, és semmilyen egyéb, személyére utaló adat.

A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA:
Az e-mailben két csatolt dokumentumot várunk a mese név nélkül
A honlapról letölthető, kitöltött űrlap, amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.

A beküldött mese mellé az alábbi űrlapot kötelezően csatolnod kell, amit ide kattintva lehet letölteni!


DÍJAK

Első díj: 25 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány
Második díj: 15 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány
Harmadik díj: 10 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány

11-12/13. évfolyam (a hagyományos tagolás szerinti gimnáziumi 3-4. osztály
Zsidóságom története – Kutatatási projekt 11. és 12. évfolyamos tanulók számára


Készíts egy legfeljebb 3 perces dokumentumfilmet vagy egy, legalább 50 slide-ból álló diavetítést, melyben családod történetéből a zsidó hagyományhoz való kötődést dolgozod fel.

Munkádhoz használnod kell:

⦁ családtagjaitokkal készített interjúkat
⦁ fennmaradt dokumentumokat: születési anyakönyvi kivonat, házasságról szóló dokumentumok, menlevelek, egymásnak írt korabeli levelek stb.
⦁ esetleg olyan személyes tárgyakat, melyek a család zsidósághoz való kötődését mutatják, mint például imakönyv, kegytárgyak stb
⦁ A kutatáshoz használhatod a Zsidó Múzeum és Levéltár, valamint a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ segítségét is!

Kérd fel mentornak történelemtanárodat, hogy az általad elkészített anyag korban való elhelyezése, és a történeti környezet ábrázolása a munkádban hitelesen bemutatott legyen! A nyertes pályamunka a tanárodnak is jutalmat is jelent!

A beküldött projektmunka mellé az alábbi űrlapot kötelezően csatolnod kell, amit ide kattintva lehet letölteni!


FORMAI KÖVETELMÉNYEK:
A dokumentumfilmet vagy slide-ot bármilyen formátumban, e-mailben megküldött linkként, vagy csatolmányban várjuk.

A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA:
Az elkészítetett dokumentumfilm vagy slide bármilyen formátumban
Honlapról letölthető űrlap, amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.

DÍJAK
Első díj: 25 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány
Második díj: 15 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány
Harmadik díj: 10 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány

9-12/13. évfolyam (a hagyományos tagolás szerinti gimnáziumi 1-4. osztály):
Rabbiportré 9-12. évfolyamos tanulók számára


Keress fel egy rabbit a MAZSIHISZ bármelyik taghitközségénél. Készíts vele riportot, kövesd a munkáját legalább két héten keresztül, olvass munkássága után. Az élményeid és tapasztalataid segítségével írd meg a rabbi portréját legalább 5 legfeljebb 10 oldal terjedelemben. A dolgozatodhoz Times New Roman betűtípust és 1,5-es sorközt használj!

A beküldött dolgozat mellé az alábbi űrlapot kötelezően csatolnod kell, amit ide kattintva lehet letölteni!

FORMAI KÖVETELMÉNYEK:
A dolgozatokat e-mailben várjuk, a fájlban nem szerepelhet sem a rajz készítőjének, sem a pedagógusnak, sem a szülőnek, sem az oktatási intézménynek a neve, és semmilyen egyéb, személyére utaló adat.

A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA:
Az e-mailben két csatolt dokumentumot várunk
A dolgozat név nélkül
A honlapról letölthető, kitöltött űrlap, amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.

DÍJAK
Első díj: 25 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány
Második díj: 15 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány
Harmadik díj: 10 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány

VALAMENNYI PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE ÉS CÍME
A rajzokat és képregényeket (óvódás és elemis korcsoport) dolgozatokat postán vagy személyesen lehet eljuttatni a MAZSIHISZ címére (Elnöki Titkárság, Rózsa Katalin, MAZSIHISZ, 1075 Budapest, Síp u. 12. 5. postafiók 333).

A meséket, dokumentumfilmeket/slide-okat és rabbiportrékat e-mailben lehet eljuttatni az elnök@mazsihisz.hu e-mail címre. A beadási határidő február 20. (szerda)

A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA
A jeligés dolgozatokat a MAZSIHISZ által felkért pedagógusok, neves szakemberek, valamint a MAZSIHISZ vezetése bírálja el. A díjazottakat a díjátadás időpontjáról és helyszínéről levélben értesítjük, az eredményeket és a díjátadó helyszínét és dátumát a honlapon és a sajtóban is közöljük.


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Megdöbbentő, hogy hol volt a Hamász adatkezelő központja
Zsidó világ
Böjtnap Eszter királyné emlékére
2024. Március 21. / 08:22

Böjtnap Eszter királyné emlékére