Látogatottsági toplista élén a zsidó múzeum

2020. November 12. / 20:11


Látogatottsági toplista élén a zsidó múzeum

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár bizonyult 2019-ben a legtöbbek által felkeresett magyarországi közgyűjteménynek. Tavaly kereken 550 ezren látogatták meg Budapesten a Dohány utcai komplexumot, ahol egyazon jeggyel lehetett megtekinteni a múzeumon kívül a Förster Lajos bécsi építész tervezte zsinagógát is – derül ki a Heti Világgazdaság (HVG) e heti számában olvasható összesítésből.


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nemrég nyilvánosságra hozott múlt évi közgyűjteményi adattár – amelyből a HVG állítja elő évek óta az intézmények látogatottsági tabelláját – arról is árulkodik, hogy az éveken át tartó rekonstrukció után 2018 végén megnyitott Szépművészeti Múzeum azonnal visszakerült a legnépszerűbb régiségtárak közé. A 2019-es toplistán a 2. helyen befutott Szépművészeti Múzeum tavaly ugyancsak több mint félmillió látogatót fogadott. 

A toplista 3-4. helyén a budai Mátyás-templom és az egri Dobó István Vármúzeum végzett. A 2018-as toplista 1. helyezettje, a Magyar Nemzeti Galéria most az 5. helyen szerepel. Hatodik a Terror Háza Múzeum, hetedik a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, az Ópusztaszeri Emlékpark következik, tizedik a Gödöllői Királyi Kastély. 

(Fotó: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár/Facebook)

(FORRÁS: MAGYAR MÚZEUMOK)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
A haszidok ezt a magyar dalt éneklik Purimkor szerte a világon
Zsidó világ
Hercz  rabbi: Purim korszakváltó időben
2024. Március 21. / 13:35

Hercz rabbi: Purim korszakváltó időben