Közös vallásközi fohász Ukrajnáért Budapesten: Legyen béke, béke!

2022. Február 27. / 21:37


Közös vallásközi fohász Ukrajnáért Budapesten: Legyen béke, béke!

Szerző: Kácsor Zsolt

– Adja az Isten, hogy ember emberre ne emeljen sem kezet, sem kardot. Legyen béke a világban, sálom vagy szálem, bárhogyan is hívjuk, csak béke legyen – mondta Radnóti Zoltán főrabbi azon az ökumenikus imaórán és vallásközi imádságon, amelyet ma tartottak a Papnövelde utcai katolikus Kisboldogasszony-templomban.

Az Oroszország által megtámadott Ukrajna békéjéért a Sant’ Egidio keresztény közösség ökumenikus imaórát és vallásközi imádságot szervezett ma az V. kerületi Kisboldogasszony-, más néven Budapesti Egyetemi Templomban, ahol képviseltette magát a katolikus, a református, az evangélikus, az unitárius, a görögkatolikus egyház, míg a zsidóság részéről a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kapott meghívást.

temp.jpgMegteltek a Budapesti Egyetemi Templom padsorai

A rendezvényen elhangzott, hogy a katolikus egyház feje, Ferenc pápa március 2-ra a keresztény világ számára böjtöt hirdetett Ukrajna és a világ békéjéért. Az egyetemi templomban a katolikus egyházfő békére való felhívásához csatlakoztak a jelenlévő egyházak képviselői, akik együtt fohászkodtak egyrészt azért, hogy Ukrajnában mihamarabb szűnjék meg a háborúskodás, másrészt azért, hogy az országból elmenekült vagy később elmenekülő embereket lehetőleg mindenki segítse és támogassa. 

A Mazsihiszt képviselő Radnóti Zoltán főrabbi a nagy számban összegyűlt hívek előtt a breslovi Nathan rabbinak (1780-1844), a breslovi haszid dinasztia alapítójának egyik imádságát idézte héber és magyar nyelven, s a választása azért esett éppen őrá, mert Náthán rabbi a mai Ukrajna területén fejtette ki tevékenységét. 

rad.jpgRadnóti Zoltán főrabbi áldást mond

Radnóti Zoltán úgy fogalmazott: a XVIII-XIX. században élt rabbinak az Örökkévalóhoz békéért könyörgő, bölcs szavait és gondolatait nekünk is a magunkévá kell tennünk: „adja az Isten, hogy ember emberre ne emeljen sem kezet, sem kardot. Legyen béke a világban, sálom vagy szálem, bárhogyan is hívjuk, csak béke legyen".

A rendezvény házigazdája Martos Levente Balázs atya, a Központi Papnevelő Intézet rektora volt, az imaórát pedig Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök vezette. Jelen volt és beszédet mondott Elekes Botond unitárius főgondnok, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, Haborij Damján ukrán görögkatolikus pap, Kardos Ábel református lelkész, Léta Sándor unitárius lelkész, míg a Mazsihisz részéről Radnóti Zoltán főrabbi. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete, valamint Jaroszlava Hartyanyi, az Ukrán Világszövetség európai szervezetének alelnöke is. 


mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek