Államfőknek járó fogadtatásban részesült a volt iráni elnök Budapesten

2024. Május 11. / 22:41


Államfőknek járó fogadtatásban részesült a volt iráni elnök Budapesten

Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnök a héten a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) meghívására érkezett Budapestre előadást tartani, amiből hazai és nemzetközi botrány lett, tiltakozott többek között a Mazsihisz is. Mostanra kiderült: a hírhedt antiszemita és holokauszt-tagadó Ahmadinezsád államfőknek és védett személyeknek járó fogadtatásban részesült Magyarországon.

A volt iráni elnök konvoja rendőri felvezetéssel hagyta el a Liszt Ferenc repülőteret. Az ügyből nemzetközi botrány lett, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig mélységes felháborodásának adott hangot. Sokan sérelmezték ugyanis, hogy a világszerte antiszemitizmussal vádolt Ahmadinezsád a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tarthatott előadást – írja az Index.hu portál.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a volt iráni elnök mégis államfőknek járó fogadtatásban részesült, és az egyetem előtt is rendőr igyekezett megakadályozni, hogy felvétel készüljön róla.

A stáb azt is kiszúrta, hogy rendszáma alapján az a páncélozott autó is rendelkezésére állt, amelyik korábban a szlovák miniszterelnököt is szállította.  

A csatorna az ügyben kereste a kormányt, a belügyminisztérium a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló kormányrendeletet ajánlotta az RTL Híradó figyelmébe. A Mazsihisz bocsánatkérésre szólította fel az egyetemet a volt iráni elnök meghívása miatt. 

Az Index cikkét itt olvashatják teljes terjedelmében.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek