Maccabi Európa Játékok – A budapesti játékok lesz Magyarország legnagyobb multisport esemény

2019. Július 25. / 21:38


Maccabi Európa Játékok – A budapesti játékok lesz Magyarország legnagyobb multisport esemény

A hétfőn kezdődő 15. Maccabi Európa Játékok lesz Magyarország legnagyobb multisport eseménye Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke szerint.


A sportvezető az M1 aktuális csatornán csütörtökön elmondta, a Maccabi Európa Játékok elsősorban sportesemény. Egyben arra is kihasználják a lehetőséget, hogy a zsidó kultúra és oktatás, az ismeretterjesztés megvalósulhasson, „tehát hogy a fiatalokhoz közelebb vigyük a hitet, a vallást”.

Felidézte, hogy a térség képviselői a 2015 novemberében Budapesten rendezett kongresszuson döntötték el, hogy 2019-ben a magyar főváros lesz a játékok helyszíne. Emlékeztetett: az első, csehországi Maccabi Európa Játékok után 90 évvel tér vissza az esemény Közép-Kelet-Európába.

„Felismerték, hogy a játékok erős legitimitást, hagyományt teremhetnek a budapesti zsidó közösségnek” – fogalmazott.

Motti Tichauer kiemelte, több mint negyven országból háromezer résztvevő és több ezer szurkoló látogat Budapestre, Magyarország történetének legnagyobb multisport eseményére. Hangsúlyozta, húsz sportág nyolc napig tartó megmérettetéséről van szó, amelyhez nagyon kemény szervezőmunkára lesz szükség. Mint mondta, „sikeres és csodálatos” játékokra számít a magas színvonalat képviselő létesítményekben.

Az augusztus 7-ig tartó rendezvénysorozatot hivatalosan kedd este Áder János köztársasági elnök, az esemény fővédnöke nyitja meg az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, a lángot pedig a kétszeres sakkolimpiai bajnok, Polgár Judit gyújtja meg.

A sportrendezvények mellett kulturális programokat szerveznek a résztvevőknek és érdeklődőknek, például lesz a zsidó sport történetéről egy kiállítás a Ludovika Campuson, míg pénteken kulturális eseménysorozatot rendeznek.

Az Európai Maccabi Szövetség elnöke gratulált a kvangdzsui vizes világbajnokságon aratott magyar sikerekhez, amelyek – mint mondta – azt mutatják, hogy Magyarország valódi sportnemzet. (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek