Interjú Tóta W Árpáddal antiszemitizmusról, feljelentésekről és feljelentőkről

2008. Október 20. / 10:39


Interjú Tóta W Árpáddal antiszemitizmusról, feljelentésekről és feljelentőkről

Figyelem, tipikusan magyar történet következik! Főszereplői Tóta W Árpád az Index Pulitzer-emlékdíjas újságírója és bloggere, Bayer Zsolt a Magyar Hírlap újságírója és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Tóta W Árpád az ügy kapcsán interjút adott honlapunknak.



Magyarország egyik legismertebb és legszókimondóbb publicistáját a MÚOSZ állásfoglalásban ítélte el „A zsidó álma” című stílusparódiája miatt. A nagy vihart kavart cikk Bayer Zsolt „A lepke szárnya” című, filoszemitának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Magyar Hírlapban megjelent fejtegetését és annak „stílusát” figurázza ki. A MÚOSZ ennek ellenére Tótát ítélte el, és innentől indul interjúnk, amely látlelet a nagy magyar valóságról.

Szilágyi Iván Péter interjúja Tóta W Árpáddal, akitől többek között megkérdezzük: hogyan viszonyul a zsidósághoz, az antiszemitizmushoz és hogy nem veszélyes-e mai Magyarországon, ebben a légkörben félreérthető stílusparódiát írni?

Mi volt a célja "A zsidó álma" című cikke megírásával és számított-e ilyen reakciókra, feljelentésre és botrányra?

Ez egy Bayer-karikatúra, illetve karikatúrája minden olyan primitív gondolatnak, mely szerint a válságot (háborút, klímaváltozást stb.) "a zsidók" okozzák. A szándék nem túl eredeti egyébként, ugyanezért írta meg Nagy Lajos a Képtelen természetrajzba a Zsidó szócikket, és még sorolhatnám a példákat. Nem számítottam ilyen reakcióra, mivel feltételeztem, hogy a MÚOSZ tisztségviselői nem analfabéták.

Hogyan viszonyul a zsidósághoz és az antiszemitizmushoz? Korábban megvádolták-e már zsidóellenességgel?

Sohasem vádoltak még zsidóellenességgel, annál többször zsidóztak és-bérenceztek le. Igyekszem nem viszonyulni se "a zsidósághoz", se "a románokhoz", nekem van időm az egyes cselekedeteket külön megítélni. Állítólag a Jóisten azt mondta, hogy ha csak egy igaz ember van Szodomában, akkor nem pusztítja el az egészet, mert az rosszfejség volna. Körülbelül ezért rosszfejség a zsidózás

Mit gondol arról az emberről, aki feljelentette? Ha tehetné, újra megírná cikkét és ugyanilyen formában, kifejezéseket használna?

Én már annyi idiótával találkoztam, hogy nem lep meg az ilyesmi, bár jelen esetben az a tippem, hogy ez inkább provokáció lehetett. Természetesen ugyanúgy folytatom a munkámat, mint eddig: nem kívánok hülyékhez igazodni, sem azért, mert az olvasók között van néhány, sem azért, mert a MÚOSZ-ban vagy hasonló fantomszervezetekben még több van.

A magyar közéletben és közhangulatban jelen lévő, egyre hangosabb antiszemitizmus légkörében nem túl veszélyes, kockázatos ilyen félreérthető írásokkal előállni?

Annak mindig van kockázata, hogy egy kicsit összetettebb megfogalmazást sokan nem értenek meg, vagy szándékosan félremagyaráznak; pedig a világirodalomban és a magyar örökségben is van erre elég példa, csak hát ezek nyilván gombfociztak magyarórán. De nem lehet mindent a retardáltakra méretezni. Körül lehet nézni akár a mai nyugati, amerikai popkultúrában, felnőtt-rajzfilmekben: jóval keményebb a hangvétel, van bőven másodlagos jelentés, nem mindenkinek felfejthető utalások. Aki akarja, érti, aki nem akarja, az meg nézzen mást.

Mit gondol Bayer Zsoltról és egyetért-e azokkal a cikkeit kommentáló olvasókkal, akik Önt Bayer baloldali megfelelőjének tartják?

Előfordult már, hogy Bayer Zsolttal egyetértettem. A szellemi nyomor legmélye volna, ha csak a szerző személye miatt támadnék mindent, amit leír. Emellett sajnálok minden kollégát, aki olyan helyzetbe manőverezte magát – például párttagsággal –, hogy lehetetlenné vált számára az őszinte beszéd. Nem vagyok baloldali, legalábbis nem ismerek olyan definíciót, amely szerint az lennék.

A MÚOSZ-t meg fogja keresni felülvizsgálatot vagy fellebbezést benyújtva határozatuk ellen?

Dehogyis. Tökmindegy, mit határoz egy gittegylet. A MÚOSZ nem hatóság, a határozatainak pontosan annyi súlya van, mint akármelyik hozzászólónak a blogon.

Hogyan változott cikkének és blogjának olvasottsága a botrány hatására?

Nyilván nőtt, de az ilyen botrányok sajnos nem azokat az olvasókat irányítják ide, akikkel keresem a kapcsolatot.
Írásaiban gyakran foglalkozik a zsidósággal és főként az antiszemitákkal.

Érte e már valamilyen szóbeli vagy tettleges atrocitás emiatt?

A fenyegetőző buta náci ma már az interneten olyan elterjedt faj, mint a poratka. Nem is kell feltétlen róluk írni, hogy megjelenjenek, ott vannak a gazdasági vagy az autós fórumokban is. Sajnos nagyon kevés van köztük, akikkel lehet érdemben vitázni, de még olyan is előfordul. Félni meg végképp nem kell tőlük.

A MÚOSZ közleménye további "hivatalos intézkedéseket" sürget az ilyen és hasonló esetek ellen. Számít e további vizsgálatokra, retorziókra, esetleg peres eljárásra?

Nem számítok, de Abszurdisztánban semmit sem lehet kizárni.

Munkahelyén, felettesei hogyan fogadták az Önt elítélő határozatot? Számít-e arra, hogy mellőzik a MÚOSZ verdikt hatására?

Kiröhögték. Általában a MÚOSZ-on és a hasonló szerveken röhögni szoktunk. Beküldjük a beteges, bikkfanyelven írt szövegeiket a belső listára, felidézzük életútjukat, és dőlünk a kacagástól. Nincs az Indexben senki, aki komolyan venné őket. Meg azon kívül se.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
A Mazsihisz székházában a HIPA delegációja
Zsidó világ
Isten nem bennünk van, hanem közöttünk – Jó szombatot!