Betöltés...
  /  

Hat gondolat, amellyel érdemes belépni az új évbe

Ros hásáná nem csupán az új év kezdete, hanem a számvetés, a megújulás és az újrakezdés lehetősége is. A sófár hangja arra ösztönöz bennünket, hogy egy pillanatra megálljunk, visszatekintsünk az elmúlt évre, és végiggondoljuk, milyen emberként szeretnénk továbbhaladni.

A zsidó újév közeledtével természetes, hogy egyre inkább befelé kezdünk figyelni. Mit vittünk magunkkal az elmúlt évből? Mit szeretnénk megőrizni, és min kell változtatnunk? A zsidó hagyomány szerint az új év lehetőség arra, hogy tudatosabban tekintsünk önmagunkra, kapcsolatainkra, közösségünkre és az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunkra.

A következő hat gondolat segíthet abban, hogy ne csupán megérkezzünk az ünnephez, hanem lélekben is felkészüljünk rá.

1. Közelebb kerülni az Örökkévalóhoz

Ros hásáná egyik központi gondolata a Malchujot, vagyis Isten királyságának felismerése és elfogadása. Az ünnepi imákban újra és újra megjelenik annak gondolata, hogy az Örökkévaló a világ királya. Ez azonban nem pusztán egy teológiai kijelentés. Személyes kérdést is feltehetünk magunknak: milyen helyet foglal el Isten az életemben?

Lehet, hogy valaki számára ez több imát jelent, másnak azt, hogy egy-egy fontos döntés előtt tudatosabban forduljon felé. De jelentheti azt is, hogy a hétköznapokban próbáljuk észrevenni a minket körülvevő világ szépségét, és időt szánni a lelki elmélyülésre.

2. Jobban bízni

Mindannyian tervezünk, célokat tűzünk ki és igyekszünk felkészülni arra, ami előttünk áll. Mégis vannak dolgok, amelyekre nincs ráhatásunk.

Ros hásáná egyik fontos felismerése éppen ez: felelősek vagyunk a döntéseinkért és a tetteinkért, de nem irányíthatunk mindent, ami velünk történik. A bizalom nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenre ismerjük a választ. Inkább azt, hogy akkor is képesek vagyunk továbbmenni, amikor még nem látjuk a teljes képet.

Dávid király szavai a Zsoltárok könyvében így hangzanak:

Hagyd az Örökkévalóra terhedet, és ő gondoskodik rólad.

Az új évben ezért érdemes lehet megtanulni különbséget tenni aközött, ami valóban rajtunk múlik, és aközött, amit el kell tudnunk engedni.

3. Lehet újrakezdeni

A zsidó hagyományban Ros hásáná a világ születéséhez is kapcsolódik, ezért az ünnep természetes módon hordozza magában az újrakezdés gondolatát. Mindannyiunk életében vannak hibák, rossz döntések, elrontott kapcsolatok vagy olyan szokások, amelyeken változtatni szeretnénk. Könnyű azt mondani: „ilyen vagyok”, és úgy tekinteni a múltra, mint ami végleg meghatározza a jövőt.

A zsidóság azonban nagy hangsúlyt helyez a tesuvára, a megtérésre és visszatérésre. A múltat nem kell letagadnunk, de nem is kell annak foglyává válnunk. Felismerhetjük a hibáinkat, vállalhatjuk a felelősséget, tanulhatunk belőlük, majd új irányt választhatunk. Ros hásáná ezért fontos kérdést tehet fel nekünk: ha változtathatnék, mit tennék másképp?

4. Saját helyem a világban

Nincs két teljesen egyforma ember. Mindannyian más képességeket, tapasztalatokat, kapcsolatokat és lehetőségeket kaptunk. Az új év alkalmat adhat arra is, hogy ne azt kérdezzük, miben vagyunk másoknál jobbak vagy rosszabbak, hanem azt: mit tudok én hozzátenni a világhoz?

A saját szerepünk sokféleképpen megmutatkozhat. A családban, a munkánkban, a baráti kapcsolatainkban, a közösségben vagy éppen egy olyan területen, amelyről csak mi tudjuk, miért fontos számunkra. Nem kell feltétlenül az egész életünkre vonatkozó választ megtalálnunk. Elég lehet azzal kezdeni, ami már most a kezünkben van.

5. Közelebb kerülni a zsidó közösséghez

Ros hásáná különlegessége, hogy miközben személyes számvetésre hív, nem engedi, hogy kizárólag önmagunkra figyeljünk. Hiszen az ünnepi imákban nemcsak saját sorsunkért könyörgünk. A közösségért, Izraelért, a zsidó népért és egy jobb világért is imádkozunk. A zsidó hagyomány egyik fontos alapelve, hogy minden zsidó felelős a másikért.

Ez a felelősség a hétköznapokban is megjelenhet. Egy telefonhívásban, amellyel felkeresünk valakit, akiről tudjuk, hogy nehéz időszakon megy keresztül. Egy segítő gesztusban. Abban, hogy türelmesebben fordulunk egymáshoz. Vagy egyszerűen abban, hogy nem felejtjük el: saját életünk egy nagyobb közösség történetének része. Az új év jó alkalom lehet arra, hogy tudatosítsuk ezt a kapcsolatot, és keressük a módját annak, hogyan lehetünk jelen egymás számára.

6. Hálával tekinteni az elmúlt évre

Mielőtt megfogalmaznánk, mit szeretnénk a következő évtől, érdemes egy pillanatra megállni és visszanézni. Mi volt az elmúlt év legszebb pillanata? Kik voltak mellettünk? Mit tanultunk? Milyen segítséget kaptunk? Mi az, amit talán természetesnek vettünk, pedig valójában ajándék volt?

A hála természetesen nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyjuk a veszteségeket, a csalódásokat vagy a nehézségeket. Inkább azt, hogy ezek mellett képesek vagyunk észrevenni azt is, ami jó volt.

Ros hásáná talán éppen azért különleges, mert nem arra kér bennünket, hogy egyetlen nap alatt változzunk meg. Arra hív, hogy álljunk meg egy pillanatra, és őszintén tegyük fel magunknak a kérdést: merre szeretnék továbbmenni? A sófár hangja egyszerre ébresztő és emlékeztető. Arra figyelmeztet, hogy az idő múlik, a döntéseink számítanak, és mindig van lehetőség arra, hogy egy új irányba induljunk.

Az új év előtt ezért talán érdemes nemcsak kívánságokat megfogalmazni, hanem egy-két valódi szándékot is. Mit szeretnénk másképp csinálni? Kihez szeretnénk közelebb kerülni? Miben szeretnénk változni? És mit szeretnénk magunkkal vinni mindabból, amit az elmúlt év adott nekünk?

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla


Témák:
Ezek is érdekelhetnek