Egy „fárasztó lista” máig érvényes csodája – jó szombatot!

A judaizmus kedveli a látszólag véletlennek tűnő időbeli egybeeséseket, és most éppen egy ilyennek lehetünk tanúi. Mint arról honlapunkon is megemlékeztünk, éppen ma 100 éve hunyt el Vázsonyi Vilmos, Magyarország első zsidó minisztere, és szimbolikus értékkel bír, hogy ez az évforduló most a Nászó hetiszakaszra esik. Hiszen aki ismeri Vázsonyi életútját és munkásságát, továbbá tájékozott a Nászó hetiszakaszt illetően is, az tudja: az egykori igazságügyi miniszter valószínűleg elégedetten bólogatott, amikor az említett hetiszakaszban ahhoz a közismert részhez ért, amelyben a törzsfők a békeáldozatukat egyenként az oltár elé helyezik.

Ez a rész arról híresült el, hogy a törzsfők mindegyike ugyanolyan áldozatot mutat be, a Tóra mégis mindannyiuk esetében megismétli ugyanazt. Le lehetett volna tudni egy mondatban az egészet, a Tóra viszont konok következetességgel szó szerint tudósít mindegyik áldozatról. Olyannyira, hogy a már-már fárasztó lista vége felé közeledve szinte várnánk, hogy a történetben mikor következik be a csavar, mikor következik az a törzsfő, akinek az áldozata eltér a többiekétől – de erre a fordulatra hiába várunk. 

Holott meg lehetett volna indokolni azt is, ha valamelyikük példának okáért nem egy aranykanalat ad, hanem kettőt. Vagy egyet sem. Hiszen az emberek nem egyformák, a zsidók pláne nem, nálunk elő nem fordul, hogy ugyanazon dologról mindenkinek ugyanaz a véleménye. 

És mégis: a Tóra itt példásan az orrunk alá dörgöli, hogy ne érdekeljen minket a sok szóismétlés, ne érdekeljen a monoton felsorolás, koncentráljunk inkább arra, hogy az Örökkévaló – lényegében mint jogforrás és jogalkotó – előtt mindenki egyenlő.

Éppen ez a gondolat állt a ma 100 éve elhunyt Vázsonyi Vilmos politikai gondolkodásának és munkásságának központjában – s milyen szimbolikus, hogy az ügyvédi praxist folytató Vázsonyi éppen igazságügyi miniszterként volt a tagja két magyar kormánynak is!

Igazi demokrata volt, méghozzá abból a fajtából, aki az igazáért, a meggyőződéséért a végsőkig harcol. Az egyenlő választópolgári jogokért állt síkra egy olyan korszakban, amikor a magyar társadalom jelentős részének nem volt választójoga, és amikor érvényben volt Európa első antiszemita törvénye, a numerus clausus. 

S mi volt a „jutalma” érte?

Antiszemita gazemberek támadtak rá fényes nappal, és kis híján megölték. Ez akkor és ott nem sikerült, Vázsonyi azonban nem tudta kiheverni a pszichés sokkot – pár hónappal később belehalt. 

Legyünk rá büszkék, hogy Vázsonyi Vilmos nevét különterem viseli a magyar parlamentben. Abban az épületben, ahol ez a nagyszerű hittestvérünk a harcát vívta értünk – és minden más magyar államolgárért.

Jó szombatot!

---

Kapcsolódó hetiszakaszok

---