Címkék

Böjt

Zsidó világ / 2023. Január 02. / 13:56

Ne feledjük tévét 10. napját: holnap böjtnap lesz

Ma este beköszönt tévét hónap 10. napja (ászárá betévét), amelyen hagyományaink szerint böjtölve kell emlékeznünk arra, hogy mintegy 2600 évvel ezelőtt II. Nebukadneccár, az Újbabiloni Birodalom királya e napon kezdte meg az első Szentély ostromát. A király Jeruzsálemet három évig tartó ostrom után, i. e. 586-ban foglalta el. A böjt holnap, kedden reggel 5 óra 51 perckor kezdődik és délután 4 óra 33 percig tart. Könnyű böjtöt minden hittestvérünknek!

Zsidó világ / 2022. November 02. / 16:52

Egy szinte elfelejtett böjt: a „báháb”

Aki szorgalmasan forgatja az idei zsidó naptárat, az tudja, hogy holnap böjtnap lesz: az úgynevezett „báháb”. Nagyon kevesen ismerik ezt a böjtöt, még kevesebben tartják, s talán ennél is kevesebben vannak azok, akik tudják, mi az eredete. Úgyhogy nem tehettünk mást, megkérdeztük a rabbit.

Zsidó világ / 2022. Július 17. / 10:26

Ma böjtölünk, majd kezdődik a három gyászhét

A Misna szerint összesen öt tragikus dolog történt a zsidó néppel támmuz hónap 17-én, így e napra emlékezvén őseink böjtöt rendeltek el. Mivel támmuz 17-e tegnap a szombat szent ünnepére esett, a böjtöt ma tartjuk napfelkeltétől kezdve – budapesti idő szerint – este 9 óra 5 percig.